Sok-sok várakozás és több halasztás után végre befutott az Android 14 kész, stabil verziója, ami együtt érkezett a Pixel 8 mobilokkal. Tavaly augusztus 15-én jelent meg…
Sok-sok várakozás és több halasztás után végre befutott az Android 14 kész, stabil verziója, ami együtt érkezett a Pixel 8 mobilokkal. Tavaly augusztus 15-én jelent meg…
A OnePlus hivatalosan is bejelentette, hogy még a hónap vége előtt megindítja az Android 14-re épülő OxygenOS 14 frissítéseket, és amennyiben ez sikerül, az egyik első…
A napokban elindult a Samsung Android 14-es béta programja, az S23 mobilokra már tölthető is az új One UI 6.0 felület tesztelői verziója. Elég sok az…
A Google eredetileg kiadott ütemterve szerint a Beta 4 lett volna az utolsó béta verzió a kész Android 14 előtt, de azóta megjött a Beta 4.1,…
Hosszú várakozás után végre kipróbálható a Samsung új, Android 14-re épülő felülete, megjelent ugyanis a béta verzió bizonyos régiókban. Ez azt jelenti, hogy jól halad a…
Rohamléptekben közeledik az Android 14 megjelenése, már a vége felé jár a béta program, ugyanis megérkezett a negyedik kiadás, amit a tervek szerint a kész rendszer…
A Samsung már javában készíti elő az Android 14 frissítéseket, egyelőre a háttérben folynak a fejlesztések, július harmadik hetében pedig megindulhat a béta tesztelés. Még idén…
Utoljára áprilisban láthattunk arról statisztikát, hogy az aktív Android készülékek hány százaléka frissült az aktuális 13-as verzióra, most pedig megérkeztek a júniusi adatok is. A 9to5Google…
Régebben a Google szinte havonta közölt egy statisztikát arról, hogy milyen ütemben terjednek az éppen aktuális Android verziók. Ez a jó szokás valahogy abbamaradt, egyesek szerint…
A múlt hónapban a Google kiadta az Android 14 első fejlesztői előzetesét, most pedig megérkezett a második, vagyis a Developer Preview 2. Az új kiadás további…