Még viszonylag az elején jár az Android 15 fejlesztése, nemrég adták ki az első fejlesztői előzetest, a kész verzió pedig csak valamikor ősszel várható. A Samsung…
Még viszonylag az elején jár az Android 15 fejlesztése, nemrég adták ki az első fejlesztői előzetest, a kész verzió pedig csak valamikor ősszel várható. A Samsung…
A Samsung végre kiadta az új csúcsmodellek első frissítését a megjelenés óta, ami egyrészt sokat javít a kamerákon, másrészt a kijelzővel kapcsolatos panaszokra is megoldást jelent.…
Az elmúlt hetekben kezdték el kiszállítani a Samsung Galaxy S24 készülékeket, de néhányan arról számoltak be, hogy a képernyő Élénk színmódban egyáltalán nem olyan élénk, mint…
Még egy hete sincs, hogy bemutatták az új Galaxy S24 modelleket, a hivatalos megjelenésig pedig január 31-ig várnunk kell, de már szállingóznak az első tapasztalatok, és…
A Samsung már eddig is egész hosszú, 5 éves szoftveres támogatást igért az újabb mobiljaira, ráadásul nem csak a csúcsmodellek esetében, hanem a középkategóriában, sőt, még…