Még meg sem jelentek, de már jön a Samsung Galaxy S24 mobilok első frissítése

0

Még egy hete sincs, hogy bemutatták az új Galaxy S24 modelleket, a hivatalos megjelenésig pedig január 31-ig várnunk kell, de már szállingóznak az első tapasztalatok, és ahogy az ilyenkor lenni szokott, vannak kezdeti problémák a mobilokkal. A hírek szerint holnap jön is egy nagyobb frissítés, ami orvosolhatja ezeket.

A korai tesztek olyan hiányosságokat tártak fel, mint például az inkonzisztens kamerateljesítmény, illetve hogy az S24 Ultra 10x-et meghaladó zoomfotói gyengébb minőségűek, mint az előd, az S23 Ultra esetében. A hardver melegedésével is akadnak gondok, hiába az 1,9x-szer nagyobb hűtőfelület, sok esetben vissza kell fogni az új Snapdragon 8 Gen 3 lapka teljesítményét (meglepő módon az Exynos 2400 esetében ez kevésbé jellemző az eddigi hírek alapján).

Az ilyen kezdeti problémák egyáltalán nem példa nélküliek, szerencsére nagyon sok mindent lehet szoftveresen javítani, és a Samsung is erre készül. Az AllAboutSamsung munkatársa, Max Jambor szerint a Samsung január 23-án fogja kiadni a Galaxy S24 sorozat első frissítését, amely “fokozza a teljesítményt és javítja a kamera funkcióit”.

Ez a frissítés valószínűleg már gyárilag rajta lesz azokon a mobilokon, amelyek a megjelenés után eljutnak a vásárlókhoz, de ha esetleg mégsem, akkor azonnal le lehet majd tölteni a kibontás és a beüzemelés után.

Via Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid