Modulárisan bővíthető az új Doogee S95 Pro strapatelefon!

0

Régen a strapabíró okostelefonok többsége nem volt egyéb, mint egy brutális házba pakolt gagyi hardver, pocsék kijelzővel. Azóta ez a műfaj sokat változott, ráadásul az ázsiai gyártóknak köszönhetően egyre jobb áron futnak ezek a készülékek. Az egyik legújabb köztük a Doogee S95 Pro, ami felsőkategóriás hardverrel, 48 megapixeles kamerával, remek kijelzővel és modulárisan bővíthető kivitellel bír.

A telefont egyértelműen a nehéz körülmények között mobilozó felhasználóknak készítették, hiszen megfelel az IP68 és IP69K szabványoknak, vagyis a víz alatt három méter mélyen képes túlélni akár 4 órát is. A készüléket kis túlzással lehet ütni-verni, és mindenféle szélsőséges körülmények között jól elvan, mivel a MIL-STD-810G katonai minősítést is megszerezte. A Doogee S95 Pro önvédelmi eszköznek sem utolsó, hiszen 285 grammot nyom, és 13,8 mm-es vastagsággal bír.

Az elpusztíthatatlan borítás alatt a kifejezetten erős és modern MediaTek Helio P90 lapkakészlet zakatol (ami simán hozza a Snapdragon 710 szintjét), mégpedig 8 GB RAM és 128 GB (UFS 2.0) belső tárhely kíséretében, utóbbit bővíteni is lehet, ha szeretnétek. A mobil fotózás terén is előre lépett, mivel a hátoldalán 48 megapixeles, Sony IMX586 érzékelő virít f/1,8 rekeszértékű lencsék mögött, rajta kívül egy 8 megapixeles ultraszéles látószögű, valamint egy szintén 8 megapixeles telefotó egység felel a képek rögzítéséért. A megjelenítő felőli oldalra pedig 16 megapixeles kamerát szereltek a Doogee munkatársai, f/2,0 apertúrával.

A Doogee S95 Pro belsejében méretes, 5150 mAh kapacitású akkumulátor található, amit lehet 10W-os vezeték nélküli, valamint 24W-os vezetékes gyorstöltéssel is táplálni. A készülék Android 9.0 Pie operációs rendszert futtat, és reméljük később számíthatunk majd további frissítésekre. Említést érdemel még a teljes körű 4G támogatás, a magyar menü, illetve az NFC, amely révén a mobilfizetés is lehetségessé válik.

A készülék nagy előnye még, hogy vannak hozzá speciális, mágnesesen csatlakozó moduláris kiegészítők, olyasmik, mint a Motorola újabb telefonjainál. Az egyik ilyen egy Hi-Fi minőségű hangszóró, egy másik pedig extra aksit tartalmaz, így további 3500 mAh-val növelhető meg az eredeti kapacitás.

A Dooge S95 Pro már előrendelhető, az alap verzió 399,99 dollárba kerül, az említett két modullal együtt pedig 499,99 dollárt kérnek érte. Ezek nem filléres összegek, de ne felejtsük el, hogy egy prémium kivitelű, erős hardverrel szerelt, full extrás strapatelefonról van szó, ami messze felülmúlja a középkategóriás társait.

Linkek és vásárlás:

Frissítés: nemsokára akciós lesz a mobil, itt találod a részleteket!

Ingyenes vámmentes Priority Line szállítás!

Forrás: Doogee

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid