Egy kutatás szerint az Android-felhasználók zömét nem érdekli az iPhone 13, és azt is kiderítették, hogy miért

0

Jelenlegi tudásunk szerint az Apple szeptember 14-én mutatja be az iPhone 13 modelleket. A SellCell nevű okostelefonokkal kereskedő, valamint összehasonlító oldal végzett egy felmérést az amerikai androidos felhasználók körében, akiket mint kiderült, hidegen hagyják az új almás mobilok.

Az internetes kereskedelemmel és számos egyébbel foglalkozó oldal összesen 5000, legalább 18 éves amerikai Android-felhasználót kérdezett. A válaszadók 82 százalékát egyáltalán nem érdeklik az új iPhone modellek, csupán 18 százalék venné fontolóra a váltást. Az eredmény azt jelenti, hogy a zöld robotos tábor hűsége megerősödött, mivel egy tavalyi hasonló felmérésen még 33 százalék gondolkodott az iPhone 12 készülékek valamelyikének megvásárlásán. Mondjuk az almás táborból sem mindenki akar újítani, egy korábbi kérdőív azt derítette ki, hogy 44 százalékuk frissítene valamilyen iPhone 13 mobilra. Olyan nagy újításokra egyébként nem számíthatunk a jelenlegi modellekhez képest, habár a 120 Hz-es megjelenítés vagy a frissebb processzor tagadhatatlanul vonzóvá teheti az iPhone 13 modelleket.

Amikor az érdektelenség miértjéről kérdezték az androidos felhasználókat, akkor közel 32 százalékuk azt válaszolta, hogy az ujjlenyomat-olvasó hiánya a fő indok, amiért nem akarnak iPhone-t venni.

További legfontosabb indokok az iPhone-ok ellen a kutatás szerint:

  • korlátozott testreszabhatóság
  • nem hivatalos forrásokból származó appok telepítésének tiltása
  • az Android rendszerű mobilok jobb specifikációkat és dizájnt kínálnak

Ezek mellett amiatt is sokan aggódtak, hogy hamarosan az iCloud felhős rendszerében lévő képeket szkennelni fogják egy algoritmussal, kiskorúak zaklatásával kapcsolatos fotók után kutatva. A további okok között ott van az iPhone-ok magas ára, a Google Asszisztens preferálása Siri helyett, az osztott képernyős multitaszking hiánya, és a felhasználók kis részét az is zavarta, hogy az Apple nem készít hajlítható okostelefonokat.

Akik viszont fontolgatják a váltást, elsődleges indoknak a hosszú szoftveres támogatást jelölték meg, mintegy 51 százalékuk számára ez a legvonzóbb az új iPhone készülékekben. Alakul a helyzet ilyen téren az Android mezőnyben is, a Samsung és a OnePlus már három teljes rendszerfrissítést is ígér, de a legtöbben csak kettőt, és az is jócskán késve érkezik meg. Ehhez képest az Apple 5-6, vagy akár ennél is több évnyi támogatást biztosít. Egyes felhasználóknak (24 százalék) tetszik az ökoszisztéma-integráció – az almás masinák nagyon jól össze tudnak dolgozni -, 11,4 százalék pedig úgy véli, hogy az Apple jobb adatvédelmet biztosít. Akik váltani szeretnének, vagy a 6,7 colos Apple iPhone 13 Pro Max, vagy a 6,1 hüvelykes alapmodell iránt érdeklődnek leginkább, egy lehetséges iPhone 13 mini mindössze 5 százaléknak mozgatta meg a fantáziáját. A legtöbb potenciális vásárlót viszont egyáltalán nem érdekli sem a hamarosan megjelenő Apple Watch Series 7, sem az AirPods 3.

Ha már van iPhone-od, vagy esetleg tervezel vásárolni egyet, akkor a Smartdiszkont oldalán mindenféle tokot találsz hozzá.

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid