Egy sokakat zavaró hiányosságot pótol a Samsung, végre több értelme lesz a Bixby asszisztensnek

0

A Samsung komoly eredményt tett le az asztalra azzal, amikor megalkotta a saját virtuális asszisztensét, a Bixby-t. Teljesen mindegy milyen véleménnyel vagyunk erről a szoftverről, azt be kell látni, hogy nagyon sok munka van mögötte. A legtöbb felhasználó azonban inkább kikapcsolja ezt az opciót, mert sokan közel sem találják olyan hasznosnak. Ezen igyekszik változtatni a cég, így a Bixby hamarosan támogatni fogja a harmadik féltől származó alkalmazásokat.

Persze a legjobb az lenne, ha a virtuális asszisztens aktiválására a dedikált gombot szintén személyre lehetne szabni, de ki tudja, talán még ez is megtörténik a jövőben. Egyelőre örüljünk annak, hogy a vállalat mobilos részlegének vezetője, DJ Koh ígéretet tett arra, hogy megnyitja az alkalmazást a független fejlesztők számára. Ezáltal megnőhetne azok száma, akik valóban használják a Bixby lehetőségeit.

Forrás: SlashGear

Virtuális asszisztensünk nagyon hasznos lehet mindaddig, amíg rendszerbeállítások megváltoztatására használjuk, variáljuk vele a fényerő, a hangerőt, naptár bejegyzéseket módosítunk, de ezen túlmenően eléggé limitáltak a lehetőségei. Ha viszont megnyitják az alkalmazások készítői számára, hirtelen megsokszorozódhatnak felhasználásának módjai. Még az év vége előtt a Samsung ki fogja adni a Bixby SDK-ját, és az API-t. Az előbbi segítségével alkalmazásokat lehet majd alkotni a virtuális asszisztensre alapozva, a második segítségével pedig maga a Bixby lesz beépíthető a harmadik féltől származó applikációkba.

A Samsung idei fejlesztői konferenciája november 7. és 8. között kerül megrendezésre, ha minden igaz, ezeken a napokon fogják nyilvánosságra hozni a fent említett újításokat. Mivel még idén számíthatunk a koreai vállalat hajlítható okostelefonjára, igencsak izgalmas év vége áll a Samsung rajongók előtt.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid