Egyszerre hajlítható és feltekerhető telefont villantott a TCL

0

Egyre több a hajlítható kijelzős telefon, és láthattunk már néhány feltekerhető képernyős koncepciót is, most azonban egy olyan készüléket lepleztek le, ami ötvözi ezt a kétféle kialakítást. A boltok polcain egy darabig még tuti nem fogunk összefutni a TCL újdonságával, mivel a rendkívül hangzatos Fold ‘n Roll egyelőre csak egy koncepció mobil, de azt remekül megmutatja, mi mindenre képesek a flexibilis kijelzők és a kapcsolódó technológiák.

Egy rendezvény keretein belül több új okostelefont leplezett le a TCL, és hogy a műsor még őrületesebb legyen, a bevezetőben említett készülék prototípusát is megmutatták. Egyébként a kínai gyártó első flexibilis képernyővel szerelt készüléke valamikor még az idén befut majd, de az valószínűleg nem a Fold ‘n Roll lesz. Na de térjünk a tárgyra!

A koncepció mobil kifelé hajló képernyőt kapott, tehát a megjelenítő a külső oldalon marad, emellett pedig egy spéci feltekerhető mechanizmusnak köszönhetően a mérete még tovább növelhető. Ahhoz, hogy minden zökkenőmentesen történjen, a vállalat új generációs zsanérokat és mechanikát ötvözött egymással.

Alapesetben a TCL Fold ‘n Roll 6,87 colos képátlóval bír, de 8,85 colosra növelhetjük, ha kinyitjuk a készüléket. A feltekerhető mechanika révén pedig még nagyobb lehet a kijelző, akár a 10 colt is elérheti. Van tehát három felhasználási mód, amiket a gyártó “okostelefon”, “phablet” és “tablet” módoknak nevez.

A teljesen széthúzott kijelző természetesen megváltoztatott képarányt is jelent, ami sokkal jobban kedvez a multimédiás tartalmaknak, mint egy közel négyzet alakú szétnyitott képernyő, amivel a legtöbb mai hajlítható eszköz rendelkezik (pl. Galaxy Fold mobilok vagy a Mate X mobilok).

Nem véletlen a TCL érdeklődése a fejlett képernyő technológiák iránt, hiszen van egy leányvállalatuk, a CSOT nevű, kijelzőket előállító kínai gyártó, ami mindenféle eszközhöz készít megjelenítőket telefonoktól kezdve televízió készülékekig. A leányvállalat 2019 negyedik negyedében kezdett bele a flexibilis OLED panelek gyártásába, és azóta szemlátomást jól haladnak.

Visszatérve a TCL Fold ‘n Roll-hoz: a mobil spéci kijelzőjét egyelőre plasztik bevonat “oltalmazza”, de a vállalat már felvette a kapcsolatot a partnereivel, hogy valamilyen módon egy üvegréteget tudjanak applikálni a hajlítható képernyőre, mivel az egy jóval tartósabb megoldás.

Az új technológiák és futurisztikus készülékek iránt rajongók kedvéért a gyártó leszögezte, hogy az ilyen 3 az 1-ben készülékek kereskedelmi forgalmazására még egy jó darabig várni kell. Egy valamivel egyszerűbb hajlítható mobilt még fogunk látni tőlük az idén, amit meg is lehet majd vásárolni,  de erről a különleges kütyüről semmilyen további részletet nem árultak el.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid