Hivatalos: ekkor érkeznek a Motorola RAZR 2023 mobilok

0

Régóta lehet hallani szóbeszédeket a Motorola idei RAZR készülékéről, vagyis jobban mondva készülékeiről, mert a megszokottól eltérően a 2023-as széria két okostelefonnal jelentkezik. A gyártó végre hivatalosan is bejelentette a bemutató eseményt, amire június 1-jén kerül sor.

A hivatalos bejelentés mellé egy rövid kedvcsináló videó is érkezett, amelyen a két készülék körvonalait lehet látni, vagyis beigazolódtak azok a pletykák, amelyek szerint a Motorola két flip kialakítású modellel örvendeztet meg bennünket. Az egyik egy olcsóbb, a másik pedig egy minden jóval felszerelt prémium ajánlat lesz az előzetes értesülések értelmében.

Az olcsóbb mobil a Motorola RAZR 40, a másik modell pedig a Motorola RAZR 40 Ultra nevet fogja kapni. Természetesen a két készülék közül az Ultra variáns az érdekesebb, amely 6,9 hüvelykes, Full HD+ felbontású, 120 vagy 144 Hz-es hajlítható OLED képernyővel lesz felszerelve, mögé pedig Snapdragon 8+ Gen 1 lapkakészlet kerül 12 GB operatív memóriával, valamint akár 512 GB belső tárhellyel kiegészítve.

Motorola Razr 40 Ultra – előzetes render

Az okostelefon 12 megapixeles elsődleges, valamint egy 13 megapixeles ultraszéles látószögű kamerát kaphat, hardveres komponenseit pedig egy 3640 mAh kapacitású akkumulátor láthatja el energiával. A telep állítólag támogatni fogja a 33 wattos gyorstöltést. A Motorola RAZR 40 Ultra 1299 eurós indulóáron kerülhet az európai boltok polcaira.

Motorola RAZR 40 – előzetes render

Az Ultra kiadás esetében számítani lehet arra is, hogy a külső képernyő igazán méretes lesz, szinte a teljes fedlapot el fogja foglalni. Az alapmodell specifikációiról nem igazán hallottunk még eddig, de mivel azt a hírek szerint 899 euróért (~338 ezer Ft) fogják forgalmazni, valószínűleg jóval szerényebb jellemzőkkel indul, hogy az alacsonyabb ár tartható legyen. A külső képernyő is marad a szokásosan pirinyó, de biztosan lesznek páran, akiket ez sem fog zavarni, ha relatíve tűrhető áron hozzájuthatnak egy kompakt méretű hajlítható okostelefonhoz.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid