Ekkora aksival jöhet a legkisebb Samsung Galaxy S11

0

Mint ahogy arról már nemrég beszámoltunk, a Samsung nagyjából véglegesítette a Galaxy S11 modellek specifikációit, és bár ezek egyelőre nem nyilvánosak, már elkezdtek kiszivárogni a fontosabb részletek. Ezúttal az akkumulátorról derült ki ez-az.

Az történt, hogy nemrég tanúsítványt kapott egy Samsung telefonba szánt akkumulátor, amelynek a megnevezésében a “G980” szerepel. Mivel a Galaxy S10e modellszáma SM-G970, ezért jó okunk van azt feltételezni, hogy az említett telepet ennek az utódjába, vagyis a “Galaxy S11e”-be szánja a Samsung (persze a neve még nem biztos, hogy ez lesz).

Ez tehát a legkisebb modell lesz, ám ehhez képest egész méretes aksit kaphat, ugyanis a 3730 mAh a kapacitása. A végleges specifikációkban valószínűleg 3800 mAh lesz feltüntetve, ugyanis a vállalatok a “tipikus értéket” szokták megadni, nem a minimumot. Ha azt vesszük alapul, hogy az elődben 3100 mAh-s akku volt, akkor bizony ez elég jelentős, 20% fölötti előrelépés. Persze vannak már jóval nagyobb aksis telefonok is, de egy kompakt készülék esetében ez jónak tűnik.

Egyébként valószínűleg szükség is lesz az izmosabb kapacitásra, hiszen az új Samsung csúcsmobilok már nagyobb képfrissítésű kijelzővel (90 vagy 120 Hz), illetve 5G támogatással jönnek, és reméljük, hogy ezekből az olcsóbb, kompaktabb verzió sem marad ki.

Forrás: GalaxyClub

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid