Eleglide Tankroll teszt – Terepre is jó elektromos bicaj extra széles kerekekkel

0

Megkaptuk tesztelésre az Eleglide egyik legújabb elektromos kerékpárját, ami Tankroll néven fut, és ez illik is rá, hiszen az extra széles kerekeivel valóban egy tanknak tűnik, ami bármilyen terepen elmegy. A gyártóval már van tapasztalatunk, több modelljük is járt nálunk, amik kifejezetten jó ár/érték aránnyal bírnak, így kíváncsian próbáltuk ki ezt a “fenevadat”.

A bicajt maga a gyártó küldte a részünkre, és az alábbi linkeken vásárolható meg:

A szállítás EU raktárról történik pár munkanap alatt, vámolás nem lesz.

Csomagolás, tartozékok

A kerékpár egy nagy méretű kartondobozban érkezett gondosan becsomagolva és jól kibélelve, így nem kell túlzottan aggódni a szállítás közbeni sérülések miatt.

A járgány félig összeszerelve jön, így viszonylag gyorsan beüzemelhető, kezdőként is meglesz kb. fél óra alatt. Fel kell szerelni az első kereket, az első féket, a kormányt, a kijelzőt, az első sárvédőt, a lámpát és a pedálokat. A csavarok ellenőrzése és a kerekek felfújása után pedig már ki is próbálhatjuk az Eleglide Tankrollt.

A kerékpár alap tartozékai mellett (amiket felszereltünk) az alábbiak voltak a dobozban:

  • EU szabványos töltő adapter
  • Néhány szerszám (imbusz- és villáskulcsok)
  • Alternatív markolat gázkarral
  • 2 db kulcs az aksihoz
  • Használati útmutató

Külső, kialakítás

Ami egyből szembetűnik, az a két extra vastag kerék. Az átmérőjük 26 col, a szélességük pedig 4 col, vagyis bő 10 cm. Az alapot persze az alu váz adja, ami teljesen korrekt, kellően masszív, és meglehetősen jól is néz ki. A kerékpár összesen 21 kg-ot nyom, a teherbírása 120 kg, és összességében 189 x 119 x 66 cm-es dimenziókkal rendelkezik, utóbbi a kormány szélessége.

Ha már kormány, akkor folytassuk ezzel. A szokásos dolgokat találjuk itt, van két kényelmes, gumis markolat, két fékkar, egy háromgombos vezérlő, egy váltó, és persze középen a kijelző.

A kijelző nem túl nagy, és egy egyszerű monokróm megoldásról van szó, de napsütésben is látható, és megjelenik rajta minden fontosabb információ, mint például az aktuális sebesség, az akkumulátor töltöttsége, a megtett távolság és az aktuális sebességfokozat.

A motor a hátsó kerékagyban található, az akkumulátor pedig teljesen belesimul a vázba, és kulccsal zárható. Szükség esetén könnyedén ki tudjuk venni, és felvihetjük például tölteni az emeletre, amíg a bicaj lent pihen.

Említést érdemel még az állítható ülés, az első rugós villa, ami zárható is, a kerékhez illő extra széles sárvédők, az első LED lámpa, valamint a hátsó és oldalsó fényvisszaverők.

Tárcsafék van elöl-hátul, ezek a szokásos mechanikus megoldások, illetve kapunk egy 7 sebességes Shimano váltót.

Használat, tapasztalatok

Kezdjük azzal, hogy az Eleglide Tankroll hagyományos kerékpárként is simán használható, nem kötelező igénybe venni az elektronikát. Csak simán felpattanunk rá, és már lehet is tekerni. Ha viszont motoros segítséget is szeretnénk, akkor be kell kapcsolni, amit a kormányon lévő vezérlő középső gombjának hosszú megnyomásával tehetünk meg.

Mindig a 0-s fokozatban kezdünk, ilyenkor nincs semmi rásegítés, normál bicajként működik a Tankroll, viszont már használható a kijelző és a lámpa is (kikapcsolt állapotban ezek értelemszerűen nem működnek). A plusz és a mínusz gombokkal tudunk felfelé és lefelé váltani a sebességmódok között. Az elsőben 12 km/óráig gyorsít a motor, az ötödikben pedig már 25 km/óráig (szoftveresen tovább emelhető a limit, erről lesz még szó). Tekeréssel bármelyikben lehet akár gyorsabban is menni, de a motor csak a megadott sebességig repít minket, ez egy szoftveres korlát a jogszabályok miatt.

A rásegítést egy egyszerű pedálszenzorral oldották meg, ami a tekerést érzékeli. Amikor tekerünk, akkor a motor is bekapcsol (kivéve a nullás fokozatban), amikor pedig abbahagyjuk, vagy behúzzuk a féket, akkor kikapcsol. Ennek a megoldásnak a hátránya, hogy nem érzékeli a tekerés erősségét, tehát a rásegítés csak a beállított sebességfokozattól függ, előnye viszont, hogy akár már minimális erőkifejtéssel, a pedál lassú mozgatásával is tudunk gyorsan haladni, mert ilyenkor a motor végzi szinte az összes munkát. Persze nyugodtan tekerhetünk erősebben is, ha úgy tartja kedvünk.

A motor névleges teljesítménye 250 W, nagyjából ennyit engednek a jogszabályok a kerékpároknál, a csúcsteljesítmény viszont 740 W, a nyomaték pedig 57 Nm. Normál, mindennapi használatra teljesen elég ez a teljesítmény, gyorsan eléri a bicaj a 25 km/órás sebességet még akár nehezebb személy esetében is, és az emelkedőket is szépen veszi. Persze nyilván léteznek durvább típusok 1000-2000 W-os motorral, de ezek teljesen más kategóriát képviselnek, és nem is lehet őket hivatalosan kerékpárként használni, kell rájuk jogsi, sisak és biztosítás, ráadásul nagyságrendekkel többe kerülnek.

Alapértelmezetten nincs gázkar a bicajon, és nem is lenne szabályos, viszont a gyártó mellékelt egy alternatív markolatot, amin van gázadási lehetőség, ezt saját felelősségre felszerelhetjük, és így lehetségessé válik a “moped” mód.

Az ilyen extra széles kerekeket alapvetően arra találták ki, hogy homokban, hóban, sárban vagy más nehéz terepen menjünk velük, de igazából normál közlekedésre is jók. A gyakorlati hasznuk hétköznapi felhasználásnál nem túl nagy, a fő szempont szerintem, ami miatt sokan ilyen “fat bike”-ot vesznek, hogy baromi jól néz ki, igazi masszív, vad megjelenése van a bicajnak. Hátránynak azt szokták felhozni, hogy egy kicsit nehezebb tekerni, mivel nagyobb felületen tapad a gumi. Szerintem nem kell annyira megijedni tőle, számottevő különbséget nem tapasztaltam egy normál kerékpárhoz képest (csak fel kell fújni rendesen), ha pedig a motort is használja valaki, akkor abszolút nem számít.

A mechanikus tárcsafékekről volt már szó, ezek teljesen alap, belépőszintű megoldások, de teszik a dolgukat, gyorsan meg tudják állítani a kerékpárt szükség esetén. A 7 sebességes Shimano váltó is teljesen alapszintű, de működik, nem tapasztaltam vele problémát.

Az első rugós villa nem nagy szám, és túlzottan puhának találtam, de azért használható, sokat tompít a bukkanókon. Ha nincs rá szükség, akkor le is zárható, ami egy hasznos extra. Ha valaki fejleszteni szeretne a bicajon, az természetesen megoldható, lehet rá venni komolyabb fékeket, villát vagy váltót, de gyári állapotban is egész jól használható.

Hasznos extra a “séta mód”, ami akkor segít, amikor tolni akarjuk a bicajt. Álló helyzetben nyomjuk meg hosszan a mínusz gombot, ezután a járgány 6 km/órás állandó sebességet vesz fel, így simán fel lehet tolni bárhová különösebb erőkifejtés nélkül.

Titkos menü: Ha a plusz és a mínusz jelet egyszerre megnyomjuk hosszan, akkor megtaláljuk a rejtett beállításokat, itt egész sok mindent lehet módosítani. A legfontosabb talán a sebességlimit (P2), ezt 25 km/óra fölé is lehet vinni (32 km/óráig növelhető), de állítható a kijelző fényereje (P1), a bekapcsolás utáni alapértelmezett sebességmód (P4) és sok minden más. Ezekről bővebben a használati útmutatóban tájékozódhatsz.

Akkumulátor, hatótáv

Az Eleglide Tankroll vázában egy 48 V-os, 10 Ah-s akkumulátort találunk, ami könnyedén kivehető, így akár külön is tudjuk tölteni. A 480 Wh kapacitás a gyártó szerint akár 70 km megtételére is elegendő rásegítéssel, persze ez nagyon változó lehet, a tényleges hatótáv sok tényezőtől függ. Ha tekerünk is, akkor olyan 40-60 km kihozható az akkuból, de nyilván ez csak azon múlik, hogy milyen arányban vesszük igénybe a rásegítést. Szerencsére akkor sincs nagy baj, ha esetleg lemerül az aksi út közben, tekerni még utána is lehet, nem kell tolni a bicajt.

A töltés nagyon egyszerű, egy EU-s adaptert adnak a kerékpárhoz, amivel 6-7 óra alatt lehet 0-ról 100%-ra pumpálni az aksit. Ezt megtehetjük úgy, hogy a helyén, a bicajban van a telep, de ki is vehetjük, így a szobában is meg lehet oldani.

Összegzés, ár

Az Eleglide Tankroll egyik fő előnye a butális kinézet, amit nagyrészt az extra széles kerekek biztosítanak, de ezen túl is egy egész korrekt, jól használható bicajról van szó, ami nem csak aszfalton, hanem sárban, hóban is megállja a helyét. Kapunk egy masszív alumínium vázat, egy kellően erős motort és egy vázba rejtett, kivehető aksit.

A tárcsafékek és a váltó egyszerűek, de teszik a dolgukat, az első teleszkóp pedig jobb mint a semmi, de azért nem kell tőle sokat várni. Ha valakinek komolyabb igényei vannak, akkor fejleszthető a bringa, de igazából az alap tartozékokkal is simán használható.

Az ára nem olcsó, de a hasonló típusok általában még ennél is jóval drágábbak szoktak lenni, tehát az ár/érték arányra így sem igazán lehet panasz. Most akcióban a gyártó hivatalos oldalán 1150 euróba kerül, ami nagyjából 469 ezer Ft.

A szállítás EU raktárról történik pár munkanap alatt, vámolás nem lesz.

NapiDroid.hu

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid