Elképesztő kamerával szerelt kínai telefon jön hamarosan!

0

A mobilos kamerák évről évre fejlődnek, de azért mindig vannak nagyobb mérföldkövek, és most is egy ilyen előtt állunk. Hamarosan bemutatkozik a Vivo X50 Pro, aminek a hatalmas méretű hátlapi kameráját valódi gimbal fogja stabilizálni, de nem csak emiatt lesz érdekes a mobil.

A Vivo már javában promózza az új telefonját, több előzetes képet és videót is kiadtak róla, a hivatalos bemutató pedig június 1-én lesz. A készülék hátlapján négy kamerát találunk majd, de azonnal látszik, hogy nem egy szokványos rendszerrel van dolgunk.

A fő kamera a Samsung nemrég bemutatott, 50 MP-es ISOCELL GN1 szenzorára épül, ez kerülhet majd a Galaxy S30-ba is, elsőként viszont a Vivo mobiljába szerelik be. Az egység a szokásosnál jóval nagyobb helyet foglal el, aminek részben az az oka, hogy egy valódi gimbalt sikerült a gyártónak belezsúfolnia a mobilba, ami állítólag 300%-kal jobb stabilizációt biztosít a jelenlegi OIS rendszereknél.

A stabilabb működés azt is eredményezi, hogy éjszakai felvételeknél sokkal több fényt tud beengedni a szenzor, hiszen kevésbé kell tartani a bemozdulástól.

Az új ISOCELL GN1 szenzor egyébként azért lesz kiváló, mert a pixelösszevonás révén akár 2,4 mikrométeres képpontokkal is dolgozhat (ilyenkor 12,5 MP-es fotók készülnek), és a Samsung jól bevált Dual Pixel autofókuszáról sem kell lemondanunk, ellentétben a Galaxy S20 Ultra esetében használt 108 MP-es megoldással.

A Vivo X50 Pro fő kamerája egyébként f/1,6-os rekeszértékkel bír majd a hírek szerint, és ehhez jön egy ultraszéles látószögű érzékelő, valamint egy periszkópos telefotó kamera 5x optikai zoommal.

Hardveresen sem lesz gyenge a Vivo telefonja, állítólag a Snapdragon 865 vagy az Exynos 990 dolgozik majd benne. A legjobban persze a kamerára leszünk kíváncsiak, mert nem kizárt, hogy hamarosan új bajnokot avathatunk a mobilos fotózásban.

Forrás: Vivo

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid