Elképesztően erős csúcshardverrel készül a Huawei

0

Friss információk láttak napvilágot a Huawei készülőfélben lévő csúcskategóriás lapkájáról, a Kirin 1020-ról, ami állítólag kétszer olyan erős lesz, mint a jelenlegi Kirin 970.

Jelenleg a Kirin 970 a Huawei csúcslapkája, és már ez is igen jól sikerült, simán felveszi a versenyt a konkurens megoldásokkal. Ennek az utódja (Kirin 980?) idén debütálhat a Mate 20 modellekben, a gyártó azonban már a 2019-es nagyágyúját is fejleszti, és ez lesz a Kirin 1020.

A Kirin 1020 már támogatni fogja az 5G hálózatokat, és egy sokkal erősebb NPU (mesterséges intelligencia egység) chipet kaphat, összességében pedig akár kétszeres teljesítményre is képes lehet, mint a mostani Kirin 970, ami Mate 10 Próban, a P20-ban és P20 Próban is dolgozik.

Persze az idei Kirin 980 is tartogat újításokat, hiszen ez már 7 nm-es csíkszélességgel készülhet, azaz nem csak erősebb, de energiatakarékosabb is lesz a jelenlegi megoldásoknál. Vélhetően ez kerül majd a Mate 20 és a P30 szériába, míg a Kirin 1020 a Mate 30, valamint a P40 készülékeket fogja meghajtani, már ha egyáltalán ezen a néven jönnek.

Via GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid