Rengetegen lelik halálukat szelfizés közben

0

Az emberi felelőtlenség nem ismer határokat, és mióta elterjedtek az okostelefonok, azóta nem kevés ember halálozott el önfotózás közben. Mindig felkapjuk a fejünket ezeken az eseteken, de eddig nem tudtuk pontosan megbecsülni hányan veszítették el az életüket egy végzetes fénykép készítése során. Egy friss tanulmány erre a kérdésre igyekszik választ adni.

Szinte ökölbe szorul az ember lelke, ha arról kell olvasnia, hogy több száz fiatal élet ért véget teljesen értelmetlenül. Mondhatnánk, hogy aki nem figyel, vagy az eszét játssza, megérdemli a sorsát, ugyanakkor ezzel teljesen szőnyeg alá sepernénk a problémát. A szelfizés közbeni halálesetek gyökere abban található, hogy manapság bizonyos szélsőséges esetekben a felhasználók nem tudnak különbséget tenni a valóság és a virtualitás között. Máskor pedig a kivagyiság démona szedi áldozatait, hiszen sokszor különféle akrobata mutatványok, extrém helyszínek, merész cselekedetek vannak az efféle tragédiák hátterében. A tendencia Oroszországban kezdődött, ahol rengetegen próbálták a merészségüket és a bátorságukat megörökíteni, aminek aztán fatális végeredménye lett. Magas helyekre másztak fel, és más hasonló veszélyes körülményeket, hőstetteket vállaltak egyetlenegy bizonyos fényképért, majd lelték halálukat a lájkok nevében.

Forrás: NewDaily

Ma már ott tartunk, hogy a szelfizés közben bekövetkezett halálesetek száma elérte a 259-et a 2011-től 2017-ig tartó időszak alatt globálisan. A statisztikát az indiai All India Institute of Medical Sciences kutatói állították össze, a kutatás ideje alatt pedig egyszerre vizsgáltak helyi és nemzetközi eseteket. Fontos észben tartani, hogy ezek a számok olyan események alapján születtek, amelyeket a média felkapott vagy rögzített, így a valóságban sokkal több ilyen tragédia történhetett a nagyvilágban.

A kutatás alapjait elsősorban helyi források szolgáltatták, az esetek közül 159 Indiában történt, majd sorban jön Oroszország, az Egyesült Államok, és Pakisztán. Az áldozatok többsége férfi, és 30 évnél fiatalabb, így mondhatni nem feltétlenül a figyelmetlenség, hanem sokkal inkább az oktalan hősködés pecsételte meg sorsukat. Természetesen egy ilyen cikkel nem lehet a világot megváltani, így csak annyit javasolnánk, vigyázzatok magatokra és egymásra, hiszen az ördög sosem alszik, és taxijával bárkit elvisz, aki nem vigyáz…

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid