Elkészült a világ első hajlítható kijelzős iPhone-ja

0

Az Apple kapcsán már beszélik egy ideje, hogy tervezi a belépőjét a hajlítható kijelzős eszközök piacára, bár a bennfentesek szerint az első ilyen jellegű készülékük nem telefon lesz, hanem vagy egy iPad, vagy egy MacBook. Egyesek nem bírják kivárni az első flexibilis iPhone érkezését, így inkább megcsinálják azt maguknak. A dologhoz nem kell más, csak egy iPhone X meg néhány fontos alkatrész egy Motorola RAZR 2109-ből és voilá: máris kész az első hajlítható kijelzős Apple okostelefon!

A Tech Aesthetics csapata kemény fába vágta a fejszéjét, amikor egy iPhone X belső komponenseit összehozta egy Motorola RAZR 2019 vázával, de végső soron sikerrel jártak. A végeredményt iPhone V-re keresztelték, a létrejöttéhez pedig nagyjából egy évnyi munka kellett, illetve rengeteg türelem, mert a dolognak többször is neki kellett futni.

Először is fogták az iPhone X kijelzőjét, és eltávolították róla az üveget, az érintőréteget, egyedül a hajlékony OLED részt hagyták meg. Ez a folyamat így leírva egyszerűnek tűnik, de összesen 37 darab iPhone X kijelzőt kellett elhasználni, mire a mobil működőképessé vált. Alkotás közben több Motorola RAZR 2019 is felhasználásra került, mire sikerült az iPhone X belsejét beleszerelni.

A csapat egyedi alaplapot épített 3D nyomtatóval készített elemekből, ráadásul hozni kellett néhány drákói kompromisszumot is a helyszűke miatt, így aztán a telefon belsejében csak egy 1000 mAh kapacitású akkumulátor található, ami sem a vezeték nélküli töltőkkel, sem a MagSafe technológiával nem kompatibilis. Vélhetően egy ekkora teleppel nem sokáig húzza a hajlítható iPhone, na de mégiscsak egy hobbi projektről van szó, nem pedig egy hivatalos fejlesztésről.

Nem csupán hardveres, hanem szoftveres trükköket is alkalmazni kellett ahhoz, hogy az iPhone V életre kelhessen. A fejlesztők egy rakás jailbreakelt modot használtak ahhoz, hogy az iOS valamennyire alkalmazkodni tudjon a hajlítható képernyőhöz. A telefon ezeknek köszönhetően támogatja az alkalmazások osztott nézetes változatait, a felhasználó pedig mindkét részét használhatja a flexibilis képernyőnek.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid