Hivatalos a Realme 10

0

Befutott az első Realme 10 okostelefon, egészen pontosan az alapmodell, amelyet a teljesítmény és a hatékonyság jegyében fejlesztett az Oppo alá tartozó brand. A készülék belsejében MediaTek Helio G99 lapkakészlet teljesít szolgálatot, egy 90 Hz-es AMOLED kijelző takarásában.

Habár a benchmark eredmények nem jelentenek feltétlenül autentikus mércét egy adott okostelefon használhatóságát illetően, a készülék által gurított 400 ezres AnTuTu pontszám nem is olyan rossz, ráadásul 40 százalékkal jobb, mint amit az előd, vagyis a Realme 9 produkált. Az új lapkakészlet 25 százalékkal jobb CPU-s teljesítményre képes, és ha minden igaz, akkor 20 százalékkal kevesebbet fogyaszt, mint a korábbi modellt hajtó Snapdragon 680.

A MediaTek chipset mellé kerülhet 4, 6 vagy akár 8 GB RAM is a választott kiszereléstől függően, az UFS 2.2 tárhely kapacitása pedig lehet 64 vagy akár 256 GB-os is. A Helio G99 esetében alkalmazott Mali-G57 MC2 játékra is alkalmassá teszi a Realme 10-et, elvileg az olyan címekben, mint a PUBG, elérhető lesz a 40 fps-es képkockasebesség.

Visszatérve a telefon belsejében levő háttértárra: az bármikor bővíthető micro SD kártya segítségével, ami akár 1 TB-os plusz kapacitást is adhat ahhoz, amit az adott kiszerelés felkínál.

Habár a PUBG esetében a 40 fps lesz a maximum, más játékoknál ez akár több is lehet, a telefon 90 Hz-es AMOLED kijelzőjén mindenesetre ez nem fog múlni. A panel egyébként 6,4 hüvelykes és Full HD+ felbontású, az érintésérzékenysége pedig 360 Hz. A képernyő maximális fényereje 1000 nit is lehet, a karcok elleni védelmét pedig Gorilla Glass 5 igyekszik biztosítani.

A Realme 10 hátoldalán egy 50 megapixeles elsődleges kamerával van dolgunk, ami egy Samsung JN1 szenzort fog munkára, mellette pedig mindössze egy 2 megapixeles másik modul foglal helyet, ami amúgy egy mélységérzékelő. Ultraszéles látószögű modul ezúttal nincs. A Realme 9 hátoldalán mellesleg egy 108 megapixeles fő egység virított, és azon a modellen volt egy 8 megapixeles ultraszéles látószögű érzékelő is. Summázva: az új modell erősebb vasat kínál a kamerák rovására.

Az energiaellátást egy 5000 mAh kapacitású akkumulátor biztosítja, akárcsak az előd esetében, és a telepet 33 wattos adapterekkel lehet táplálni. A megfelelő töltővel elvileg mindössze 28 perc kell az 50 százalékos töltöttség eléréséhez, ahhoz pedig, hogy a teljesen lemerült mobil ismét tele legyen, csupán 70 perc szükséges.

A Realme 10 hamarosan megjelenik a globális piacokon is, ráadásul már 230 dolláros áron hozzá lehet jutni a telefonhoz. Ezért az összegért egy 4/64 GB-os modell kerülhet majd a birtokunkba, de a legjobban felszerelt, 8/256 GB-os konfigurációt sem adják majd drágábban 300 dollárnál.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid