Elöl-hátul duál kamerás Honor mobil bukkant fel

0

Újabb Honor okostelefon tűnt fel a színen, ezúttal a TENAA oldalán, ahol ugyebár a hamarosan forgalomba kerülő készülékek kapják meg a kereskedelemhez szükséges engedélyeket. Egyelőre csak mint LND-ALD30 tudunk a telefonra hivatkozni, amelynek többek között az az érdekessége, hogy elöl és hátul duál kamerakészlete lesz.

A fém házzal rendelkező okostelefon hátlapján ujjlenyomat-olvasót, valamint két szenzoros kamerarendszert láthatunk, míg az előlapot egy 18:9 képarányú megjelenítő uralja. A sok hasonlóság miatt könnyen lehet ez a Honor 7X régóta pletykált “kistesója”, vagyis a Honor 7C. Ha alaposabban megtekintjük az előlapot, láthatjuk, itt is duál kamerakészlet teszi majd a dolgát. Sajnos egyelőre a kínaiak telekommunikációs hivatala nem tett közzé több adatot, így nem tudjuk milyen hardverelemeket pakoltak az újdonságba.

A szóbeszédek szerint a Honor 7C – már amennyiben azt a készüléket látjuk itt a fotókon – a középkategóriás 7X afféle lájtosított változata lesz, tehát nem véletlenül neveztük kisebb testvérnek fentebb. Mindenesetre módfelett ígéretesnek hat, ha egy alsóházas Honor mobilon ott a biometrikus szenzor, valamint dupla duál kamerái vannak. Persze, érdemes lesz megvárni a TENAA listázását, hogy még teljesebb képet tudjunk alkotni az itt látható telefonról.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid