Elon Musk durván beszólt az Apple-nek és másoknak, akik nem akarnak hirdetni az X-en

0

November elején számos cég, köztük az Apple is úgy határozott, hogy szünetelteti a hirdetéseket az X-en, a korábban Twitter névre hallgató közösségi média platformon. Az oldal tulajdonosa, Elon Musk most trágár üzenettel reagált a vállalatok kivonulására

Elon Musk röviden és tömören azt mondta a hirdetéseket beszüntető cégeknek, hogy

Menjetek a p*csába!

Az Apple és a többi cég azért döntött a hirdetések szüneteltetése mellett, mert állítólag antiszemita, gyűlöletkeltő, illetve szélsőjobboldali összeesküvés-elméleteket kifejtő posztok mellett jelentek meg a hirdetéseik. Az almás vállalat mellett olyan nagy nevek, mint a Disney, az IBM, a Comcast és a Paramount is felhagytak a hirdetéssel az X-en.

Az X vezére a fenti nem túl baráti megjegyzését a The New York Times DealBook Summit keretén belül tartott, Andrew Ross Sorkinnak adott interjújában tette. Mielőtt a riporter befejezte volna kérdéseit az X-et ideiglenesen elhagyó hirdetőkről, Musk félbeszakította és azt mondta:

Remélem, abbahagyják. Ne reklámozzanak. Ha valaki a hirdetésekkel próbál zsarolni, pénzzel (akar) zsarolni, menjen a p*csába! Menjetek a p******, világos?

A Disney vezérigazgatója, Bob Iger is részt vett az eseményen, akit Musk ki is szúrt és gúnyosan odaköszönt neki, miután mindenkit alaposan elküldött melegebb éghajlatokra. Az interjúban Musk azt is hozzátette, hogy a reklámbojkott az X megszűnését fogja eredményezni.

Ez a reklámbojkott meg fogja ölni az X-et. Az egész világ tudni fogja, hogy ezek a hirdetők megölték a céget, és ezt részletesen dokumentálni fogjuk.

Egy korábban publikált jelentésből kiderült, hogy több, mint 100 márka követte az Apple példáját, és abbahagyta a hirdetést az X-en. A vállalat belső kalkulációi szerint ez akár 75 millió dolláros bevételkiesést is eredményezhet a platform számára. Az Apple nem kommentálta a helyzetet, és arról sem tudni, hogy meddig tartják fent a bojkottot. A Disney élén álló Bob Iger kétszeresen is megerősítette, hogy nem hajlandók hirdetni az X-en.

Forrás: 9To5Mac

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid