Ennyibe kerülnek majd az új Sony csúcsmobilok

0

A Sony kifejezetten ütős telefonokat mutatott be a minap, az Xperia 1 III egy igazi “mindent bele” csúcsmodell lett 4K felbontású, 120 Hz-es OLED kijelzővel, az Xperia 5 III pedig ennek egy kicsit visszafogottabb és kompaktabb verziója, ami szerencsére sem hardveresen, sem pedig kamerák terén nem jelent visszalépést. Az árakat a gyártó nem fedte fel azonnal, de most kiderültek az összegek.

Sajnos nem az európai árak lepleződtek le, ugyanis a Sony oroszországi részlege volt az, amely elárulta, hogy mennyibe kerülnek majd az új készülékek. Persze ez is több, mint a semmi, kiindulási alapnak jók lehetnek az orosz összegek.

A Sony Xperia 1 III hivatalos indulóára 99.990 rubel, ami átszámolva durván 1312 dollár vagy 393.500 Ft, de a pontos összeg nyilván országonként eltérő lesz. Összehasonlításképpen a Galaxy S21 Ultra náluk 10%-kal nyitott drágábban (109.990 rubel), így lehet viszonyítani akár a hazai árhoz is. Gyors számolás után kijön, hogy a magyarországi vételár 430 ezer Ft környékén alakulhat majd az Xperia 1 III esetében.

Oroszországban egyébként július 20-tól lesz megvásárolható a készülék, és egy elég komoly vezeték nélküli füles (Sony WF-1000XM3) jár majd hozzá ajándékba.

A Sony Xperia 5 III pedig 84.990 rubelbe kerül majd, ami átszámolva nagyjából 1114 dollár vagy 335.500 Ft, de a pontos magyarországi ár eltérhet ettől. Ha azt vesszük alapul, hogy ez 15%-kal lesz olcsóbb a nagyobb modelltől, akkor nálunk 365 ezer Ft környékén alakulhat majd a hivatalos ár, de nyilván ez csak egy becslés.

Ajándék egyébként ehhez is jár majd Oroszországban, egy középkategóriás Sony WF-XB700 füles, reméljük nálunk is lesznek majd hasonló ráadások. Mindkét készülék megjelenése leghamarabb nyár közepe felé várható Magyarországon, de egyelőre erről sincs semmi hivatalos infónk.

Mit szólsz az új Sony mobilok áraihoz? 

Via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid