Erősebb lehet a Samsung Galaxy S25, mint az iPhone 16 Pro

0

A Qualcomm októberben mutatja be a Snapdragon 8 Gen 4 lapkát, ami többek között a Galaxy S25 mobilokat is hajthatja. A friss csúcshardver teljesen új, Oryon processzormagokra épül majd, és a hírek szerint végre beelőzheti teljesítményben az Apple konkurens lapkáját, a szintén ősszel érkező A18-at.

Egy friss jelentés szerint a Snapdragon 8 Gen 4 egymagos pontszáma a 3500-at is elérheti a Geekbench tesztprogramban, miközben az Apple A18 durván 3300 pont körül teljesíthet majd. Arról írnak továbbá, hogy a többmagos pontszám és a grafikus teljesítmény is túlszárnyalhatja az iPhone-ok hardverét.

A Snapdragon 8 Gen 4 már 3 nm-es gyártástechnológiára épül majd, és a fentiek alapján jóval nagyobb ugrást jelenthet, mint amit a 8 Gen 3 hozott a 8 Gen 2-höz képest. A modernebb csíkszélesség mellett az új, saját fejlesztésű Oryon processzormagok is hozzájárulhatnak ehhez. A legerősebb mag órajele állítólag a 4,3 GHz-et is elérheti majd a 8 Gen 4 esetében, összehasonlításképpen a 8 Gen 3 fő Cortex-X4-es egysége 3,3 Ghz-en pörög.

Mindez jól hangzik, de kérdés, hogy milyen fogyasztással és melegedéssel jár majd ez a nagy teljesítmény. Ha esetleg vissza kell fogni a hardvert, hogy használható legyen, akkor korántsem biztos, hogy sikerül ténylegesen megelőzni az Apple-t.

Az mindenesetre jelenthet némi reményt, hogy a Qualcomm még 2021-ben felvásárolt a Nuvia nevű vállalatot, ami pontosan azon dolgozott, hogy olyan újfajta CPU egységeket fejlesszen, amelyek felvehetik a versenyt az Apple hardverével. Ebből lettek az Oryon magok, amikhez nagy reményeket fűz a Qualcomm. Hogy aztán végül ebből mi valósul meg, az majd csak az idei év vége felé fog kiderülni, amikor megjelennek az első Snapdragon 8 Gen 4-gyel szerelt csúcsmodellek, mint például a Xiaomi 15 vagy a OnePlus 13.

Via

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid