Európában még mindig rétegtermék a hajlítható mobil

0

A Counterpoint Research friss jelentése szerint 2025 első negyedévében 4%-kal nőtt a hajlítható okostelefonok európai piaca, de a szegmens növekedése lassult, és ezek a készülékek csupán a töredékét teszik ki az értékesített mobilok összességének. Miközben a Samsung továbbra is vezeti a piacot, jelentősen veszített részesedéséből az olyan feltörekvő versenytársakkal szemben, mint a Motorola és a Google, ami a piaci erőviszonyok átrendeződését jelzi.

Az elemzők jelentése alapján 2025 első három hónapjában 4 százalékkal nőtt a hajlítható okostelefonok szegmense Európában, de ezek a különleges készülékek így is csak a másfél százalékát teszik ki a telefoneladásoknak. A számok tehát azt mutatják, hogy a kategória több év után is csak egy szűk rétegpiacnak számít, sőt, a növekedés üteme lassulni kezdett, miközben a verseny egyre élesedik.

A Samsung 41 százalékos részesedésével továbbra is vezeti a szegmenst, azonban a tavalyi évhez képest 15 százalékpontot veszített, ami annak köszönhető, hogy a versenytársak alaposan felturbózták kínálatukat. Kiváló példa erre a Motorola, amely a Honort megelőzve a második helyre lépett Európában, és mostanra 15 százalékos piaci jelenléttel büszkélkedhet a RAZR 50 modellek sikerének köszönhetően.

A Honor a harmadik helyen áll, 13 százalékkal. Ha van ennek az icipici szegmensnek nagy nyertese, akkor az minden bizonnyal a Google, amely a Pixel 9 Pro Fold iránti stabil keresletnek köszönhetően 8 százalékos részesedést szerzett, és a keresőóriás most holtversenyben van a szintén 8 százalékot elérő Xiaomival.

Említést érdemel még az Oppo 4 százalékos eredménye, de a legnagyobb növekedést a Tecno produkálta a kedvező árú Phantom V Fold 2 modellel. A Counterpoint Research szakértői úgy vélik, hogy a következő hónapokban a verseny további fokozódására, a kiskereskedelmi árak csökkenésére és a növekedés javulására lehet számítani.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid