Kiderülhetett, mikor lesz a Samsung következő nagy bemutatója

0

Bár a Samsung hivatalosan még nem erősítette meg, egyre több jel utal arra, hogy a következő Galaxy Unpacked eseményt júliusban, New York városában fogják tartani. A cég most egy kifejezetten a futókat megcélzó rendezvénysorozatot jelentett be a városban, amely július 13-án kezdődik, és egyértelműen a hamarosan érkező Galaxy Watch 8 széria és a Samsung Health népszerűsítését szolgálja.

A Samsung egy új, kifejezetten a futás szerelmeseinek szervezett New York-i kezdeményezéssel erősíthette meg azokat a korábbi szóbeszédeket, melyek szerint a következő Galaxy Unpacked bemutatót júliusban, a városban tartják. Bár a közlemény közvetlenül nem említi az Unpacked eseményt, a helyszín és az időzítés egyértelműen a hamarosan debütáló új hajlítható mobilok és a Galaxy Watch 8 okosórák leleplezéséhez igazodik. A szponzorált futóversenyek július 13-án kezdődnek. A kampánynak az a célja, hogy a dél-koreai gyártó okosóráinak egészségügyi funkcióit népszerűsítse a sportág rajongóinak körében.

A július 13-i bemutatón legalább hat új készülék érkezésére számíthatunk. Ha minden igaz, a Samsung három hajlítható okostelefonnal fog jelentkezni: bejelentik a Samsung Galaxy Z Fold 7-et, a Galaxy Z Flip 7-et, illetve utóbbi jóárasított változatát, a Galaxy Z Flip 7 FE-t. Mellettük pedig debütálnak a dél-koreai gyártó prémium okosórái is: a Galaxy Watch 8 mellett befut a forgatható lünettával szerelt Galaxy Watch 8 Classic, illetve a tavalyi Galaxy Watch Ultra 2025-ös kiadása is.

Forrás: Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid