Ez most a 10 legnagyobb okostelefon-gyártó

0

A top 5 mobilgyártó listáját már szinte kívülről fújja mindenki, az utóbbi években nem sokat változtak a nevek, csak néha a sorrend. De vajon mi a helyzet az 5. helyezett után? Most erre is választ kaptunk!

A CounterPoint kutatóintézet megnézte, hogy 2019-ben hogyan alakultak az egyes okostelefon-gyártók eladási számai, és az első öt helyen túl nagy meglepetés nincs is, maximum annyi, hogy a Huawei már beelőzte az Apple-t, de akik követik a híreket, azoknak már ez sem annyira újdonság. A friss sorrend tehát a következő: Samsung (20%), Huawei (16%), Apple (13%), Xiaomi (8%), Oppo (8%).

A hatodik szintén 8% körüli részesedéssel a Vivo lett, ami egyébként az Oppo és a OnePlus testvérmárkája, mind a BBK Electronics nevű anyavállalat alá tartoznak, a Realme-vel egyetemben, de erről még lesz szó. Kis érdekesség, hogy ha ezek eredményét együtt néznénk, akkor majdnem megkapnánk a Samsung darabszámát, ami azért nem semmi.

A Vivo után van egy kis szakadék, a hetedik helyen álló Lenovo ugyanis “csak” a világpiac 3%-át tudhatja magáénak, persze ilyen mezőnyben ez is szép eredmény. A nyolcadik egy régi ismerős, az LG lett, amely szebb napokat is megélt, de azért így is elértek 2%-ot, vagyis láthatóan jobban tartják magukat, mint a hasonló sorsú Sony és HTC, amelyek nem fértek be a top 10-be. Persze az azért elég szomorú, hogy míg 2018-ban 40,8 millió mobilt szállított le az LG, addig 2019-ben már csak 29,2 milliót.

A kilencedik helyen egy vadonatúj versenyző, a Realme áll, amely igazából az Oppo almárkájának indult, de már önálló brandnek számít, és a listában is külön szerepelnek. A tizedik pedig a szintén kínai Tecno lett, amely talán a legkevésbé ismerős az európai fülnek, de már több, mint 60 országban jelen vannak, és Afrikában bekerültek a 3 legnagyobb gyártó közé.

Forrás: CounterPoint

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid