Ez lehet az első mobil 10 GB RAM-mal

0

Az Oppo ebben a percben is több komoly felszereltséggel bíró okostelefonon dolgozik, ezek közül az egyik az R17, illetve annak Pro változata. Bár egyszer mintha már ezen készülék tett volna egy kört a kínai telekommunikációs hivatalánál, úgy látszik valójában most jött el az ideje a mobil megmérettetésének. A tanúsítványi eljárás hozadékaként sikerült leleplezni pár specifikációt, és egyúttal fény derült arra, hogy az Oppo telefonja lehet az első olyan mobil, amibe 10 GB RAM kerül.

A TENAA adatbázisában szereplő modellek a PBEM00, valamint PBET00 kódneveket viselik, ám sajnos eddig túl sok információ nem derült ki a készülékkel kapcsolatban. A TENAA listázásában csupán a dimenziók, illetve a megjelenítő képátlója szerepel, az előbbi értelmében az Oppo R17 157.5 x 74.9 x 7.5 mm-es térbeli jellemzőkkel bír, a képernyő pedig igazán méretesnek lesz mondható a maga 6.4 hüvelykjével.

Ami még kiderült, hogy a telefonok telepe 3415 mAh kapacitású lesz. Ez még nem valami sok, kevés a világszenzációhoz, azonban ezt az adag infót egy kínai szivárogtató kicsit megtoldotta.

Az illető a Weibo oldalán tette közzé, hogy ezek a modellek két különböző R17 változatot takarnak, és az igazi nagyágyú, vagyis az R17 Pro még nem tette tiszteletét a TENAA hatóságánál. Bennfentesünk úgy tudja, hogy mindkét készülék Qualcomm Snapdragon 710 lapkakészletet kap, ám a Pro változat 10 GB RAM-mal debütálhat, ezen felül pedig egy újfajta fejlett 3D-s arcfelismeréssel látják el. Mindkét modell kijelzőjét a legújabb Corning Gorilla Glass 6 oltalmazza majd a külső behatásoktól.

A telefonok hivatalos leleplezésére valamikor a hónap végén kerülhet sor, így pár héten belül kiderül, vajon mennyire pontosak ezek az új értesülések.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid