Megvan, melyik lesz az első Honor mobil Kirin 990 lapkával

0

A Huawei alig pár napja mutatta be a felsőkategóriás Kirin 990 lapkakészletet, és azt is megerősítették, hogy az elsőként a Huawei Mate 30 szériában teljesít majd szolgálatot. A chipet azonban megkapja majd a kínai gyártó alá tartozó, elsősorban a fiatalokat megcélzó Honor brand is, és az is kiderült, hogy az ő esetükben melyik lesz az első Kirin 990-es mobil.

A Honor V30-é a megtiszteltetés, hogy a legelső HiSilicon Kirin 990 lapkakészlettel szerelt Honor okostelefon legyen, ráadásul azt a verziót fogja kapni, amelyben 5G modem található. A nevet egyébként már egy hónappal ezelőtt nyilvánosságra hozta, illetve megerősítette a cég első embere. Igazából ezek nem meglepő fordulatok, hiszen a tavaly bemutatott Honor V20 ugyanúgy az akkori legerősebb Huawei lapkát, vagyis a Kirin 980-at kapta.

Érdekes az is, hogy Kína határain belül az újdonság Honor Vera 30 néven kerülhet a boltok polcaira, miközben máshol Honor View 30-ként érkezhet, ha az eddigi szokásokat nézzük. A Honor View 20 egyébként tavaly decemberben debütált, nem lehetetlen, hogy a következő generáció is valamikor az év végén kerül bemutatásra.

Forrás: GizChina

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid