Ezek a Samsung mobilok frissülnek majd először Android N-re

2

A Google már javában fejleszti az Android N-et, eddig három előzetes kiadás érkezett, a végleges szoftver pedig nyáron debütálhat, azaz valamivel hamarabb a szokásosnál. Elsőként természetesen a Nexus készülékek frissülnek majd, ám most a Samsung tulajok számára érkeztek friss hírek.

A Sammobile nemrég kapott néhány bennfentes infót a Samsung készülékek Android N frissítéseiről. A forrás szerint a Samsung a negyedik negyedévet veszi célba, azaz október és december között kezdi majd kiadni az új rendszert a mobiljaira. Ez persze nem túl nagy meglepetés, hiszen a korábbi években is hasonló célkitűzések voltak, de ezt sajnos sokszor nem sikerült tartani.

Állítólag a következő készülékeket frissíti majd első körben a Samsung:

  • Galaxy S6
  • Galaxy S6 edge
  • Galaxy S6 edge+
  • Galaxy Note 5
  • Galaxy S7
  • Galaxy S7 edge

Az említett készülékek tulajdonosai tehát akár még idén megkaphatják az Android N-re épülő szoftvert, de csúszásra mindig kell számítani, az év eleje valószínűbbnek tűnik, főleg a korábbi modellek esetében (S6 és Note 5). Az viszont mindenképpen bizakodásra ad okot, hogy a Google a szokásosnál hónapokkal hamarabb elkészülhet az új Androiddal, és így talán a Samsung is korábban nekifog a munkálatoknak.

Arról se felejtkezzünk el, hogy idén jön még legalább egy Samsung csúcsmodell, a Galaxy Note 6 (ami akár Note 7 néven is debütálhat marketing okokból kifolyólag). Erről már hallhattunk olyan pletykákat, hogy Android N-nel kerül forgalomba, de a Sammobile informátora szerint még nagyon korai fázisban jár a készülék szoftverének fejlesztése, így most még bármi elképzelhető.

forrás: Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid