Ezekkel a mobilokkal készül a Honor a közeljövőben

0

A legtöbb gyártó hónapokkal, sőt, olykor évekkel előre tervez, nincs ez másként a Honor esetében sem. Most a szivárogtatóknak köszönhetően némileg betekinthetünk a kínai vállalat jövőjébe, ugyanis kiderült, hogy egészen pontosan milyen mobilokkal készülnek a színfalak mögött, és azok nagyjából mikor fognak megjelenni.

A szóbeszédek szerint a gyártó hamarosan újabb hajlítható okostelefonnal, a Honor Magic V2-vel fog előrukkolni, aminek a leleplezésére július 12-én kerülhet sor – állítják a bennfentesek. A flexibilis képernyővel szerelt mobil Snapdragon 8+ Gen 1 és 8 Gen 2 lapkakészlettel egyaránt meg fog jelenni, az operatív memória kapacitása akár 16 GB is lehet, háttértárból pedig 512 GB-osat is választhatunk majd.

Honor Magic Vs

A Honor Magic V2 hátoldalára állítólag 108 megapixeles elsődleges kamera kerül, míg a belsejébe 5000 mAh kapacitású akkumulátort szerelnek, amely támogatni fogja az 50 wattos vezeték nélküli, illetve a 66 wattos kábeles gyorstöltést. A hajlítható képernyőről egyelőre túl sokat nem tudni, de a hírek szerint ezúttal egy LTPO panelt fognak alkalmazni, ami 90 Hz-nél magasabb képfrissítésre lesz képes. Valamilyen nagyfrekvenciás PWM fényerőszabályzás is részét képezi majd a megjelenítő tudástárának.

Egy másik érkezőfélben lévő mobil a Honor X50, amelyről a megbízható ázsiai szivárogtató, Digital Chat Station szállított érdekességeket. A tavaly szeptemberben debütált Honor X40 folytatása július 5-én jelenik meg Kínában. A készülék borítása alá Snapdragon 6 Gen 1 lapkakészlet kerül, amihez akár 16 GB RAM, valamint 512 GB belső tárhely is betársulhat kiszereléstől függően. Az okostelefon elődjéhez képest picivel nagyobb, 6,78 hüvelykes AMOLED megjelenítőt kaphat, 1080p+ helyett immáron 1220p+ felbontással.

Honor X40

A Honor X50 elsődleges kamerája egy szintén 108 megapixeles megoldás lesz, amelyet valamilyen 2 megapixeles alibi szenzorral spékelnek meg, nála jóval érdekesebb az előlapra kerülő duál szelfikamera. A készülék hardveres komponenseit egy 5800 mAh kapacitású akkumulátor látja majd el energiával, ám a telepet legfeljebb 35 wattal lehet majd tölteni.

Az ázsiai tippmester értesüléseit azzal egészíti ki, hogy a gyártó egy MagicPad táblagéppel is készül, illetve már fejlesztik a Magic 6 széria tagjait, ám azokkal leghamarabb 2024 első negyedévében találkozhatunk.

Frissítés: Azóta a Honor vezetője, George Zhao hivatalosan is megerősítette a Magic V2 július 12-ei leleplezését, illetve a Honor X50 július 5-re időzített bemutatóját.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid