Ezektől az alkalmazásoktól szabadulnának meg legszívesebben az amerikai felhasználók

0

Akár mert kéretlenül előre telepítve ott van a készüléken, akár mert elegünk lett az adott platformból, előfordulhat, hogy idővel legszívesebben megszabadulnánk egy adott alkalmazástól. A VPNOverview csapata azt szerette volna kideríteni egy kutatás keretein belül, hogy az amerikai okostelefon-felhasználók mely népszerű appoktól szeretnének a leginkább megválni, és bizony születtek érdekes eredmények.

A VPNOverview névre hallgató adatvédelmi szakértők csoportja azt próbálta kideríteni, hogy mely népszerű alkalmazásoktól szeretnének leginkább megszabadulni az amerikai mobilfelhasználók. Államokra lebontva vizsgálták meg külön-külön a “törlés” és a “deaktiválás” kifejezésekre történő keresések számát, adott alkalmazásokhoz kapcsolódóan.

Kutatásukat nem egyedül végezték, a Similarweb webanalitikai vállalat segítségével azt is górcső alá vették, hogy az elmúlt évben hány aktív felhasználója volt egy adott alkalmazásnak, illetve hogy azt hányszor töltötték le. A vizsgálódás kifejezetten Android operációs rendszerre vonatkozóan történt, a végeredmény pedig egy olyan lista lett, amely 10 olyan, egyébként populáris alkalmazást tartalmaz, amelyektől az amerikaiak leginkább szabadulni óhajtanának.

Az Instagram törlésére kerestek rá a legtöbben az USA-ban, a kapcsolódó keresések száma a 900 120 volt országszerte. Az applikációt 25 százalékkal kevesebbszer telepítették az elmúlt hat hónap során, vagyis az elemzők szerint csökken a platform népszerűsége. A másik applikáció, amelynek eltávolítására a legtöbben kerestek, szintén a Meta tulajdona, bizony, a jó öreg Facebookról van szó, 385 410 alkalommal kerestek rá arra az interneten, hogyan lehet eltávolítani az applikációt a telefonról vagy a táblagépről. Ami pedig a letöltések számát illeti az elmúlt hat hónapban ezek is csökkentek, mégpedig 22 százalékkal.

A bronzérmet a Snapchat kapja, 217 400 alkalommal kerestek a felhasználók arra, miként lehetne megszabadulni az applikációtól. Az alkalmazás leginkább Új-Mexikó és Arizona államban vált a felhasználói ellenszenv tárgyává. A negyedik helyre Elon Musk közösségi platformja, a Twitter került, 92 490 alkalommal kerestek rá a törlés mikéntjére. Leginkább Kaliforniában, Marylandben, Nevadában és Washington államban szeretnének szabadulni a tech zseni – vagy talán őrült – által nemrégiben felvásárolt felülettől.

A Telegram egy hasonló közösségi és üzenetküldő szolgáltatás, amelynek törlésére 24 810 alkalommal kerestek rá, ezzel az ötödik helyet szerezte meg a VPNOverview listáján, az apptól való megválás gondolata a New Jersey államban élőket foglalkoztatta a leginkább. Ezeken kívül a legtöbbször a Spotify, a TikTok, a LinkedIn és a Tinder törlésére, eltávolítására kerestek a felhasználók. A 10. helyezett viszont egy valódi meglepetés.

Az amerikaiak 6720 keresést indítottak azzal kapcsolatban, hogy miként lehetne a YouTube-ot törölni. Persze ahhoz viszonyítva, hogy csak Android rendszeren több, mint tízmilliárd letöltéssel büszkélkedhet az alkalmazás, telefonon és tableten együttvéve, a videómegosztótól szabadulni szándékozók egy elhanyagolható számú kisebbséget alkotnak. Christopher Bluvshtein, a VPNOverview egyik adatvédelmi szakértő a következőket nyilatkozta:

“Néhányan teljesen hátat fordítanak a közösségi médiának. Akár a politika, akár az egyre növekvő kiberbiztonsági problémák, vagy akár a szerencsésebb helyzetben lévőkkel szembeni bizalomvesztés miatt, egyértelműen megfigyelhető egy növekedési tendencia azok számában, akik elhagyják ezeket az alkalmazásokat. Az emberek egyszerűen kiégnek. Nemrégiben elkezdett terjedni egy új kifejezés, a “doom-scrolling”. Ez arra a tevékenységre utal, amikor az interneten túl sok időt töltünk negatív hírek olvasásával. Rengeteg probléma van jelenleg a világban és ez a fajta negativitás idővel megviselheti az embert, könnyen előfordulhat, hogy ez is hozzájárul ahhoz, hogy az emberek hanyagolni kezdik a közösségi felületeket.”

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid