A Facebook is beintett a Huaweinek, de annyira nem bánjuk

0

Újabb érdekes fejlemény történt a Huawei ügyében, a Google után egy másik techóriás, a Facebook tesz lépéseket a kínai vállalat ellen, persze ez egyáltalán nem biztos, hogy rossz lesz a felhasználóknak, sőt…

Az USA szankciói miatt a Facebook úgy döntött, hogy mostantól megtiltja, hogy a Huawei előre telepítse az alkalmazásait a készülékeire. Ez érinti többek között a Facebook, a Messenger, a WhatsApp és az Instagram appokat.

Fontos azonban kiemelni, hogy a már forgalomban lévő mobilokon nem változik semmi, továbbra is működni fognak az említett programok, és frissíteni is lehet majd őket. A jövőben érkező modellek esetében pedig csak annyi a korlátozás, hogy gyárilag nem lehetnek ezek az appok a mobilokon, de a felhasználók természetesen szabadon telepíthetik azokat a vásárlás után. Persze Play Áruház nélkül ez kicsit talán nehezebb lesz, de egészen biztosan lesz valamilyen alternatív alkalmazásbolt helyette.

Egyébként ez a mostani eset már csak azért is érdekes, mert a felhasználók egy jó része nem is szereti a rengeteg előre telepített programot a telefonján, tehát sokan ezt inkább pozitív változásként könyvelhetik majd el.

Forrás: ReutersHuawei Central

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid