A Facebook szeretné megakadályozni, hogy felhasználói a szélsőséges eszmék követői legyenek

0
A Facebook egy olyan funkciót tesztel, amellyel a felhasználókat figyelmeztetnék, ha azok szélsőséges tartalmakat fogyasztottak. A közösségi platform úgy látszik, szeretne minél több fronton beavatkozni a felhasználók tartalomfogyasztási szokásaiba, legutóbb az összeesküvés-elmélet hívőkkel vették fel a harcot, most pedig a – szerintük – szélsőséges véleményekkel. A kérdés csak az: ki és mi alapján dönt arról, hogy egy állítás melyik kategóriába esik? 
Az új értesülések a CNN-től származnak, amelynek Andy Stone, a Facebook szóvivője nyilatkozott. Állítása szerint a most tesztelt opció része annak a munkának, amelynek segítségével felmérik, miként lehetne megbízható forrásokat és segítséget biztosítani azon felhasználók számára, akik szélsőséges tartalmakkal foglalkoznak, vagy ezeknek vannak kitéve. Az egyik felhívásban az áll például, hogy “erőszakos csoportok megpróbálják manipulálni a haragod és a csalódottságod”, majd a figyelmeztetésben hozzáteszik, hogy “most még módodban áll cselekedni, és megvédeni másokat.”
Stone szerint ezek a felszólítások azt a célt szolgálják, hogy a gyűlöletet és erőszakot népszerűsítő tartalmakra kereső felhasználókat át tudják irányítani oktató jellegű információk és források felé, amelyek vélhetően majd enyhítik a bennük lévő feszültséget, illetve visszább szorítják a szélsőséges ideológiákat, lassítják azok térnyerését.
Azt nem tudni, hogy milyen algoritmusok révén döntik el, hogy kik látják ezeket a felszólításokat, és sokan azt sem értik, mire fel politizál vagy foglal állást egyáltalán bármiben egy olyan platform, mint a Facebook, hiszen az ilyesmiből korábban sem származott semmi jó. Ugyanakkor az is nyilvánvaló, hogy a múltbeli kritikákra, amelyek szerint az oldal nem tesz eleget a szélsőséges vagy éppen kamu tartalmak terjedése ellen, muszáj volt valamilyen módon reagálni.
A Facebook februárban büszkén publikálta, hogy 26,9 millió gyűlöletbeszéddel kapcsolatos tartalommal szemben intézkedtek, míg az előző év harmadik negyedében csupán 22,1 millió hasonló esetben vették fel a kesztyűt, tehát szerintük jó irányba tartanak a dolgok. És szerintetek?

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid