Fejlettebb asztali módot kaphat az Android 15

0

Kevesen tudják, de az Android operációs rendszernek részét képezi egy úgynevezett asztali mód is, amely egy a Windows vagy Linux PC-k felületéhez hasonló interfészt tesz elérhetővé a felhasználók számára, akik ablakos nézetben futtathatják az alkalmazásokat, és csúcsra járathatják a multitaszkingot. A gyári változat nagyon fapados, messze nem olyan jól használható, mint egy Samsung DeX, de ez a jövőben megváltozhat.

Talán rétegigény a telefont perifériákra csatlakoztatva asztali módban dolgozni vagy szórakozni, de az tény, hogy a lehetőség létezik, habár ezt jelen pillanatban a Samsung által fejlesztett DeX képviseli a legértékelhetőbb módon. A megfelelő vezetékkel vagy USB-C hubbal a Samsung készülékek képe kilőhető egy nagy képernyőre, legyen az monitor vagy televízió, illetve bizonyos korlátozásokkal ugyan, de vezeték nélkül is működik ez a lehetőség.

Ilyenkor egy olyan felületet kapunk, ami leginkább a Windows számítógépeken futó interfészhez hasonlítható, ablakos nézetben lehet több appot egyszerre futtatni, és villámgyorsan válthatunk közöttük, illetve egérrel, billentyűzettel, gaming kontrollerrel is irányíthatjuk a történéseket. Ez a Samsung DeX, de valami hasonló van a gyári Androidban is, csak az nagyon butácska a dél-koreaiak fejlesztéséhez képest. Leginkább a fejlesztőknek válik hasznára, akik próbálgathatják az appjaikat, az átlagos felhasználó nem is igen tud a létezéséről.

Mióta az Android 10-zel megjelent, azóta az asztali mód lassan, de biztosan fejlődik. Képes könnyedén futtatni két alkalmazást egymás mellett, de a szabadon méretezhető ablakok funkciójával ennél több applikációt is tudunk használni – nyilván a megvalósítás hagy némi kívánnivalót maga után. Állítólag a Google azon dolgozik, hogy továbbfejlessze ezt a többablakos Android asztali módot, és ennek a munkának a nyomaira bukkant az AndroidAuthority, amikor az Android 14 QPR 3 2.1 beta buildben nézelődtek újdonságokat keresve.

Videó is készült arról, hogy milyen lesz az új, frissített többablakos élményt. A menü teljes képernyős, és magában foglalja az osztott nézetes és a szabadon méretezhető ablakok módjának beállításait is. Szabad formátumú módban az ablakokat bármilyen méretre be lehet állítani, és a szélekhez illesztés funkcióval az ablakot a képernyő bal vagy jobb feléhez lehet rögzíteni.

Ez az elsősorban a produktivitást fokozó fejlesztés nagy valószínűséggel az Android 15-tel fog debütálni. Nem lehetetlen, hogy a Google Pixel 9 készülékekkel együtt indítja majd újra, már csak azért sem, mert a Pixel 8 mobiloknak engedélyezve van a kijelzőkimenete, vagyis már azok is csatlakoztathatóak egy nagyobb képernyőhöz.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid