Félmillió Redmi Note 11 mobil kelt el egyetlen óra leforgása alatt

0

Azzal nem árulunk el nagy titkot, hogy a múlt héten bemutatott Redmi Note 11 készülékek igencsak jól sikerültek, és valószínűleg azon sem fog meglepődni senki sem, hogy a nemrég tartott első villámvásáron is remekül teljesítettek az újdonságok. Hivatalos források szerint mindössze alig egyetlen óra leforgása alatt több, mint 500 ezer, a sorozatba tartozó okostelefon talált gazdára.

Friss telefonos akciók:

Tehát ezt a remek eredményt a három vadonatúj készülék együtt hozta össze, vagyis a Redmi Note 11, a Note 11 Pro és a Note 11 Pro+ variáns. Az alapmodell már most is kapható, a másik két készülék pedig előrendelhető, egyelőre csupán Kínában. Sok csodálkozni való nincs, mert mindhárom mobil kiváló ár/érték arannyal rendelkezik. A Redmi Note 11 már 185 dollárnak megfelelő helyi pénzért beszerezhető, cserébe 6,6 colos, 90 Hz-es képernyőt, Dimensity 810 lapkakészletet, valamint egy 33 wattos gyorstöltést támogató,  5000 mAh-s akkumulátort kapunk, hogy az 50 megapixeles elsődleges kameráról ne is beszéljünk.

A Pro változatot a jóval erősebb MediaTek Dimensity 920 processzor hajtja, ennek a mobilnak már 120 Hz-es AMOLED panelje van, és a hátlapját összesen négy kamera ékesíti, amelyekből az egyik egy 108 MP-es szenzort rejt. A burkolata alatt található 5160 mAh kapacitású telepet már 67 wattos adapterekkel is táplálhatjuk, ám a Pro+ variáns még erre is rálicitál, mert ennek az aksiját akár 120 wattal is tölthetjük, így mindössze 15 perc alatt megvan egy teljes töltés.

Azt egyelőre nem tudni, hogy mikor lesz a következő villámvásár, de nagy valószínűséggel lesznek még hasonló megmozdulások a nagy kínai ünnep, a november 11-én tartott Szinglik Napja környékén.

Friss telefonos akciók:

Ez is érdekelhet:

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid