Feltűnt egy Android Q-t futtató mobil

0

Habár még az Android Pie operációs rendszer elterjedtsége sem nevezhető szignifikánsnak, mindannyiunk kedvenc keresőóriása keményen dolgozik a következő Android disztribúción. Úgy látszik, az Android Q fejlesztői előzetese már a nyakunkon van, mert feltűnt egy okostelefon a GeekBench adatbázisában, ami már az új rendszert futtatta tesztelés közben.

A szóban forgó készülék egy Google Pixel 2 volt, a szintetikus tesztalkalmazás listázása szerint pedig már Android Q-val felvértezve. Íme az adatokat tartalmazó táblázat, illetve az arról készített képernyőmentés.

A dokumentumon az áll, hogy egy ismeretlen eszköz futtatta a következő Android rendszert, azonban a “walleye” kódnév alatt minden kétséget kizáróan a Google Pixel telefonok második generációja fut.

Android Q sötét mód Forrás: XDA Developers

Egyelőre nem tudnunk túl sokat az új rendszerről, bár néhány funkciót már ismerünk hírből. Ezek egyike a rendszerszintű sötét mód lesz, ami kíméli a szemet, és bizonyos okostelefonok akkumulátorát. A másik pedig egy asztali mód, ami vélhetően a Samsung által fejlesztett DeX funkcióra fog majd hajazni, de pontos mibenlétét egyelőre homály borítja.

Még nem tudni pontosan, hogy a Google mikor adja ki az Android Q első fejlesztői előzetesét, egyes pletykák szerint már napokon belül megérkezik, de az is lehetséges, hogy várnunk kell a májusi Google I/O fejlesztői konferenciáig.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid