Forgatható kijelzős okostelefonnal készülhet az LG

0

Napvilágra kerültek bizonyos szóbeszédek, amelyekben egy eddig soha nem látott LG okostelefon szerepel egy valóban nem mindennapi formatervvel. A készülék állítólag a WING kódnevet viseli, ami magyarra fordítva ugye szárnyat jelent, ez pedig a készülék T-alakú elrendezésére utal. A telefon egy új szintre emelheti a két kijelzős koncepciót, amelyet eddig csatlakoztatható tartozékokkal valósított meg a gyártó: ez a készülék két egymáson elforduló megjelenítővel debütálhat.

Mindig szoktuk nektek írni, hogy ezeket a különböző pletykákat még véletlenül se vegyétek készpénznek, de ez a sokat ismételt állítás a mostani hír esetében mondhatni halmozottan igaz. Az értesüléseket ugyanis nem igazolja semmi, csak egy eléggé rossz minőségű és megkérdőjelezhető kép, de mivel az elmúlt évek során napvilágra került, illetve a boltok polcaira is eljutott néhány szokatlan kialakítású eszköz, igazából egyelőre túl korai még temetni az LG WING koncepcióját.

Mint ahogyan a képen is látható, a megoldás egyszerű, egymás fölött van két megjelenítő, és ha a felsőt elfordítjuk, akkor elérhetővé válik az alul található, a szóbeszéd szerint 4 colos képátlóval bíró másodlagos kijelző. Ezt valószínűleg sok mindenre lehet majd használni, az ábrán épp a billentyűzetnek van fenntartva.

A mobil hardveréről is lehet sejteni ezt-azt, állítólag Qualcomm Snapdragon 700-as szériájú lapkakészlet végzi majd benne a számításokat, a hátlapon pedig egy 64 megapixeles szenzor töltené be az elsődleges érzékelő szerepét. Nekünk nem tisztünk állást foglalni, de azért látjuk a fantáziát ebben az elképzelésben. Játékok esetében felül az elfordított kijelző lehetne a játék felülete, alul pedig az irányításhoz szükséges virtuális billentyűk jelenhetnének meg. De az szivárogtatók szerint simán lehet a telefon segítségével képeket és videókat is szerkeszteni úgy, hogy a szerkesztendő tartalom a 6,8 colos elfordítható képernyőn van, míg a szükséges kapcsolók és lehetőségek a fix megjelenítőn lennének láthatóak, illetve ott lehetne állítgatni őket. Vagy akár egy YouTube-videót is lehetne nézni az elforgatott panelen, miközben az alsón a hozzászólásokat böngésznénk. Összességében véve tehát lenne potenciál az ötletben, már csak az a kérdés, hogy vajon a tervezőasztalról eljut-e a zsebünkbe, illetve hogy valóban dolgoznak-e hasonló készüléken az LG koponyái. No és persze a tartósság szempontja sem utolsó.

Az ötlet nem teljesen új: Nokia 6260, Nokia N93 és Samsung Anycall SCH-V600

Akárhogy is, az egyik dél-koreai médiaorgánum, az ETNews jelentése szerint az LG jelenleg is azoknak a készülékeknek a fejlesztési fázisában van, amelyeket 2020 második felében szeretnének piacra dobni. A gyártó egyébként már így is kapott némi figyelmet vadonatúj LG Velvet telefonjának köszönhetően, én bár többször kifejtették, mennyire óvatos az álláspontjuk a hajlítható kijelzős okostelefonokkal kapcsolatban, egy ilyen lényegesen könnyebben megvalósítható koncepció esetében talán valóban merészebbek lesznek.

Nekünk tetszik az ötlet, reméljük lesz is belőle valami, és nem csak egy kósza pletykáról van szó. Nektek mennyire jön be ez a koncepció? Ti mire tudnátok használni egy ilyen mobilt? Írjátok meg nekünk a kommentszekcióban!

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid