Fotókon a Huawei Mate 20 (Pro) előlapja

0

Jelenleg a Samsung Galaxy Note 9 körül forog minden a phabletek világában, de mindeközben a konkurencia sem tétlenkedik, és többek között a Huawei is olyan mobilon munkálkodik, ami képes lesz elhalványítani a Samsung csúcsmobiljának dicsőségét. A fegyver ebben a harcban a Mate 20 lesz – annak is főleg a Pro változata -, aminek már számos tulajdonsága ismert előttünk. Most fotón is megnézhetjük, pont úgy, mint a Mate 20 Lite-ot.

A legfrissebb értesülések mellett most képek is érkeztek, amelyek a telefon kijelzőjét, illetve annak előlapját mutatják meg. Hosszasabb megfigyelés után észrevehetjük a megjelenítő oldalain lévő íveket, a vékony keretet, valamint felül egy szenzorszigetet. A notch ad otthont a frontoldali kamerának, néhány szükséges érzékelőnek, a beszédhangszórónak, valamint egy olyan 3D azonosításhoz szolgáló technológiának, amivel még pontosabbá válik a képernyő arcalapú feloldása.

A képernyő otthont ad egy ujjlenyomat-olvasónak, ami a lekerekített szélek mellett okkal táplálja gyanúinkat, mely szerint igazából nem az alapmodell, hanem a Pro variáns az, amit most magunk előtt látunk. Az előbb felsorolt jellemzők mind egy igazán fejlett csúcskategóriás okostelefonról illenek, és mi mind ilyennek gondoljuk a Mate 20 Pro-t.

Persze az is megtörténhet, hogy mindezek a fícsörök benne lesznek az alap Mate 20 készülékben, a Pro verzió pedig még ennél is vadabb extrákkal fog kecsegtetni minket, ki tudja?

A Mate 20 mobilok valamikor októberben fognak érkezni, így addig kénytelenek leszünk beérni az ilyen infómorzsákkal, meg a találgatással. Persze véresen komolyan semmit sem szabad venni addig sem, így ezeket a fotókat, és az itt olvasható dolgokat is kéretik fenntartással kezelni.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid