Fotón az Android atyjának új csúcsmobilja

2

Idén januárban felröppentek különféle jelentések, melyek szerint az Android megalkotóinak egyike, Andy Rubin egy csúcskategóriás okostelefonon dolgozik. A pletykák úgy látszik nem tévedtek, ugyanis az ikonikus tech figura közzétett egy fotót, amelyen a rejtélyes készülék látható.

Andy Rubin 2014-ig dolgozott a Google-nél, ahol az Androidért felelős részleget vezette, majd otthagyta a keresőóriást, és megalapította az Essential Products nevű vállalatot. A volt Apple- és Google-dolgozókból álló 40 fős csapat egyik fő célja jelenleg egy új csúcskategóriás okostelefon megalkotása, amelyről most megosztott egy képet Twitteren az Android atyjának is nevetett Andy Rubin.

És hogy mégis mit látni itt? Egy szinte kávamentes, lekerekített kijelzőt, illetve az üzemidőt, a hálózati kapcsolódást, valamint az órát jelző ikonokat. Legnagyobb bánatunkra ezen felül semmit nem fedett fel az Android guru, így a telefon specifikációi is a homály rejtekében maradtak egyelőre.

Persze azért akadnak kóbor szóbeszédek a mobilról, mint például az, hogy időről-időre képes lesz új hardveres funkciókat magáévá tenni. A készülék modularitását egy mágneses csatlakozó fogja biztosítani. Valószínűleg valami hasonlóra kell gondolni, mint a Moto Z esetében, azaz plusz hátlapokat lehet majd a készülékre csatlakoztatni.

A mobil állítólag nagyobb kijelzőt kap, mint az 5.5 colos iPhone 7 Plus, de a vékony kávák miatt összességében kisebb lesz az Apple telefonjánál. A megjelenítő a hírek szerint nyomásérzékeny lesz, és fém keretet, valamint kerámia hátlapot kaphat a készülék.

Az újdonság, ha minden igaz, valamikor az év közepe fele debütálhat, árban pedig valahol ott fog mozogni, mint a Google Pixel szériája, vagy az almás gyártó okostelefonjai.

forrás

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid