A Galaxy Note 9-ben debütálhat a régóta várt új technológia

0

Jövőre a Samsung Galaxy Note 9 egy olyan funkcióval gazdagodhat amelyet már több idei készüléknek is megjósoltak, de aztán végül mégsem lett a dologból semmi. A kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasóról van szó, ami kimaradt a Galaxy S8, a Galaxy Note 8, de még az Apple iPhone X megjelenítőjéből is.

Az új jóslat miért hihetőbb a korábbiaknál? Azért, mert a forrása a KGI Securities elemzője, Ming-Chi Kuo, aki leginkább Apple tippjeivel vált ismertté, és szinte mindig igaza van.

A telefon feloldásának folyamata valahogy úgy fog festeni, hogy a kijelző egy bizonyos részére rátesszük az ujjunkat, és voilá – ennyi az egész. A két legnagyobb okostelefonos titán, az Apple és a Samsung mindent megtett azért, hogy leszállítsa ezt a fícsört még az idei év folyamán, de mindketten kudarcot vallottak. Helyette maradt a hátlapra szerelt biometrikus szenzor, vagy a konkurencia arcalapú azonosítási metódusa.

2018-ban a Samsung olyan AMOLED paneleket használhat, amelyek egyben fényforrásként is szolgálnak a szenzor számára, és ez kedvező hatással lehet a telefonok üzemidejére is. Kuo szerint a Samsung LSI és a BeyondEyes már küldött alkatrészmintákat a koreai vállalat számára, és egyikből lehet a végleges beszállító. Ha mégsem, akkor valószínűleg az Egis lesz a befutó, aki jelenleg is ellátja a Samsungot standard ujjlenyomat-olvasókkal.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid