A Galaxy S10 lesz az első Samsung mobil kijelzőbe épített ujjlenyomat-olvasóval

0

Már régóta szerepel a Samsung tervei között az ujjlnyomat-olvasó kijelzőbe építése, ám eddig nem sikerült ezt vállalható módon megoldaniuk. A legfrissebb hírek szerint szinte biztosra vehető, hogy a Galaxy S10-ben fog debütálni az újtás.

Korábban arról olvashattunk, hogy akár már a Note 9-be is belekerülhet a technológia, de a Samsung még nem hozta meg a végleges döntést ezzel kapcsolatban. Most viszont úgy néz ki, hogy döntöttek, ugyanis a gyártó állítólag tájékoztatta a beszállító partnereit, hogy ezt a tervet elvetették, és elsőként a Galaxy S10-be építik be az újfajta biometrikus szenzort.

A kínai Vivo egyébként már sikeresen dobott piacra hasonló megoldást, ám ők egy optikai szenzort használtak. Ez az OLED pixelek között visszaverődő fény segítségével olvassa be az ujjlenyomatot, ami egyelőre még nem működik elég gyorsan és pontosan. A Samsung azonban egy ultraszónikus megoldáson dolgozik, ami sokkal sebesebben olvassa be az ujjunk legapróbb részleteit is. A szenzort állítólag maga a gyártó fejleszti, és nem csak mobilokban tervezi használni a későbbiekben, hanem otthoni eszközökben, sőt, még okos autókban is.

A Galaxy S10 a legfrissebb hírek szerint a szokásosnál hamarabb, már januárban bejelentésre kerülhet majd, míg márciusban már a Samsung hajlítható kijelzős telefonja debütálhat. Kíváncsian várjuk mindkettőt!

Via Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid