Gigantikus Honor mobil tűnt fel

0

A kínai telekommunikációs hivatal újabb Honor márkájú okostelefont vetett tesztelés alá, hogy kiderítsék, forgalomba kerülhet-e a népköztársaság határain belül. A készülék az EDI-AL10 modellszámot viseli, és gigantikus méretű megjelenítője csak egyike az említésre méltó tulajdonságainak. 

A szóban forgó megjelenítő képátlója 6.6 col – ez már mondhatni tablet méret -, a felbontása pedig 1440×2560 képpont. A telefon belsejében egy jelenleg még nem ismert, nyolcmagos  processzor ketyeg, amelynek órajele 2.5 GHz. RAM-ból 4 GB-ot kapott a készülék, a belső tárhely pedig 64 GB-os, ami felettébb dicséretes, még akkor is, ha netán nem lehetne bővíteni (ezt egyelőre nem tudni). Az akkumulátor kapacitását pedig 4400 milliamperórásra szabták a kínai mérnökök.

honor-note-8-tenaa

A kamerákat illetően beszélhetünk egy 13 megapixeles hátlapi apparátusról, valamint egy 8 megapixeles előlapi érzékelőről. A telefon 178.8×90.9×7.18 mm-es dimenziókkal rendelkezik, és 219 grammot nyom, ha a mérlegre helyezzük.

Az Android 6.0 Marshmallow-t futtató mobiltelefonról nem maradt el az ujjlenyomat-olvasó sem. A készülék állítólag nem más, mint a Honor Note 8, amit a Xaomi Mi Max ellen vetnének be. Kettejük párharcából még nem tudni, ki kerül ki győztesen, de az tuti, hogy képernyőméretben – és felbontásban – a Huawei telefonja már most megverte a Xiaomi 6.44 colos megjelenítővel szerelt Full HD-s phabletjét. Kíváncsian várjuk a további fejleményeket!

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid