A Google Drive tévesen zárolja a felhasználók fájljait

0

Alig egy hete történt, hogy a Google bejelentette felhőtárhely szolgáltatásának, a Drive-nak a frissített szabályzatát. Ebben többek között az is szerepelt, hogy a vállalat ezentúl aktívan keresni fogja az olyan fájlokat, amelyek sértik a felhasználási feltételeket, illetve a visszaélésekre vonatkozó irányelveket. Amennyiben ilyen tartalmat találnak valaki tárhelyén, azt korlátozzák. Igen ám, de a Google algoritmusa indokolatlanul és tévesen zárolja rengeteg felhasználó fájljait, akik így nem tudják azokat érdemben használni.

Induljunk ki abból, hogy alapvetően egy jó szándék áll az ötlet a hátterében. A Google szerint ennek az egésznek az a célja, hogy valamennyire gátat szabjanak a rosszindulatú programok, a gyűlöletbeszéd és az explicit tartalmak terjedésének. Amikor az algoritmus talál egy ilyen fájlt, azt többé nem lehet elküldeni másoknak, és a tulajdonoson kívül minden hozzáférést megvonnak.

Ami papíron jól néz ki, vagy az ötlet szintjén jól hangzik, az a gyakorlatban sokszor már kevésbé állja meg a helyét. A közelmúltban ugyanis elkezdtek gyűlni a panaszok, hogy a Google Drive egy rakat olyan fájlt is zárolt, amelyek egyáltalán nem tartoznak a fentebb felsorolt káros anyagok közé. Úgy tűnik, hogy a mesterséges intelligencia, amelynek az volna a feladata, hogy eldöntse és kiszűrje, mely fájlok minősülnek veszélyesnek, nem működik megfelelően, és a munkáját sem végzi jól. Az algoritmus annyira inkompetens, hogy még szöveges fájlokat is zárol, olyanokat, amelyekben szó szerint egyetlen szám van.

Az egyik legjobb példa az algoritmus hibás működésére Dr. Emily Dolson-tól, a Michigan Állami Egyetem adjunktusától származik. Dr. Dolson feltöltött egy rakás fájlt a Drive-ba, miközben arra készült, hogy programozási feladatokat küldjön a diákjai számára. A fájlokban lehetséges kimenetek és bemenetek voltak –  a feladatok megoldásai. Röviddel a feltöltést követően, zsinórban kapott több e-mailt, amelyekben jelezték számára, hogy ezeket a fájlokat szerzői jog megsértése miatt megjelölték.

A Google szerint az ilyen és hasonló esetekben a felhasználónak kapnia kellene egy e-mailt, amelyben kérheti a helyzet felülvizsgálatát, ám ilyet az adjunktus sosem kapott. Miután a Twitter segítségével a nyilvánosság felé fordult a problémájával, a Google egyik munkatársa, egy Misha Brukman nevű mérnök biztosította Dr Dolson-t, hogy dolgoznak a megoldáson.

Már az önmagában aggasztó egy kicsit, hogy a Google “túrkál” az általunk feltöltött anyagokban, még akkor is, ha ezt állítólag jó szándékkal teszik. Ám hogy ezt a feladatot egy a jelek szerint egyáltalán nem megfelelően működő algoritmusra bízzák, elgondolkodtatja az embert, hogy mit töltsön fel a Drive-ra, vagy egyáltalán használja-e a szolgáltatást.

Forrás: PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid