Google Pixel 2 XL vs. iPhone 8 Plus összehasonlítás

0

A Google nemrég mutatta be új csúcsmobiljait, amelyek közül egyértelműen a Pixel 2 XL lett az érdekesebb a vékony kávájú kijelző miatt. Az újdonság hasonló árban lesz kapható, mint az iPhone 8 Plus, ezért érdekes lehet egy összehasonlító videó a két telefonról.

Az alábbi összehasonlítást az egyik ismert Youtube-videós készítette, és remekül látszik rajta minden fontos részlet. Érdekes látni, hogy a szinte megegyező méret ellenére mennyivel nagyobb kijelzőt kapott a Pixel 2 XL (6 col vs 5.5 col), pedig a Google mobiljánál is vannak már vékonyabb kávájú telefonok szép számmal. A külső mellett természetesen a specifikációk is összevetésre kerülnek, érdemes végig nézni a videót.

Adja magát a kérdés, hogy miért nem az iPhone X-et hasonlítják a Google telefonjához. Ennek egyrészt az az oka, hogy ez a készülék csak jóval később lesz elérhető, másrészt jóval drágábban kerül majd forgalomba. Míg a videóban szereplő telefonokért 800-850 dollárt kérnek, addig az iPhone X 1000 dollárba fog kerülni. A képet persze sajnos árnyalja, hogy a Pixel 2 mobilok mindössze pár országban fognak hivatalosan megjelenni, és hazánk sajnos nincs ezek között.

forrás: YouTube

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid