A Google Pixel 7a jobban bírja a gyűrődést, mint a jóval drágább Pixel 7 Pro

0

Az szinte vitán felül áll, hogy az egyik legjobban sikerült középkategóriás készülék 2023-ban a Google Pixel 7a. A telefont annyira korrekt jellemzőkkel vértezték fel, hogy szinte alig marad el felszereltség tekintetében a Pixel 7 zászlóshajóktól. Már csak az a kérdés, hogy strapabírás szempontjából mennyire számít tartós vételnek. Nyilván erre nem létezik egzakt válasz, de Zack Nelson strapatesztjeit tekinthetjük egyfajta mércének még akkor is, ha messze nem számítanak tudományos alaposságúnak.

Eddig egyetlen készülék sem úszta meg karcok és sérülések nélkül Zack Nelson tesztjeit, nem kivétel ez alól a Google Pixel 7a sem. Ami a karcokat, illetve a teljesen felesleges, de roppant látványos öngyújtós kihívást és többi kínzást illeti, a telefon hozza a papírformát. A dolgok akkor kezdenek igazán érdekessé válni, amikor eljön a hajlítás ideje.

Hihetetlen, de a mindössze 499 dolláros okostelefon jobban bírja az erőhatásokat, mint a sokkal többe kerülő Google Pixel 7 Pro. Habár anno a 6,7 colos prémium phablet sem tört teljesen ketté a teszt során, csak hajszál híján úszta meg, és látszott rajta, hogy végleges károsodásokat szenvedett.

Ezzel ellentétben a Pixel 7a lazán átment a próbán, teljesen mindegy volt, hogy elölről vagy hátulról feszítik a házát.

Azt persze nem lehet garantálni, hogy a Google Pixel 7a mondjuk három évvel később is tökéletesen működni fog, illetve a tok nélküli használatot továbbra sem ajánljuk. Ugyanakkor ha valaki csak a strapabírás kérdése miatt hezitált volna a mobil beszerzését illetően, örömmel tudathatjuk, hogy jobban bírja a gyűrődést, mint a drágább kollégája. Ez talán segíthet dönteni azoknak, akiknek nincs pénze egy Pro modellre, vagy talán épp Zack Nelson tesztje miatt nem akarták megvásárolni.

Forrás: JerryRigEverything

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid