Egy friss kínai pletyka szerint a OnePlus radikális dizájnváltásra készül a következő csúcsmodelljénél, a OnePlus 15-nél. Azt beszélik, hogy a gyártó elhagyja a jellegzetes, kör alakú kameraszigetet, és egy hagyományosabb, a bal felső sarokba pozicionált, lekerekített sarkú, téglalap alakú modulba foglalja a képrögzítő egységeket. A változtatások között emellett szerepelhet a Hasselblad márkajelzés elhagyása és egy alacsonyabb felbontású kijelző érkezése is.
A legújabb, Kínából származó értesülések szerint a OnePlus 15 jelentős dizájnváltáson eshet át elődjéhez, a OnePlus 13-hoz képest. A szivárogtatás szerint a gyártó elhagyja a korábbi modellekre jellemző nagyméretű, kör alakú kameraszigetet, helyette egy sokkal hagyományosabb, lekerekített sarkú, téglalap alakú kameramodul kerül a hátlap bal felső sarkába, amely hasonlítani fog arra, amit a nemrég bemutatott OnePlus 13T és 13s modelleken láthattunk.
Nemcsak a dizájn fog változni, a készülék más téren is megújulhat. A OnePlus állítólag felhagy a Hasselbladdal való együttműködéssel, ennek megfelelően a márkajelzés is lekerül majd. Az okostelefon megjelenítőjének felbontása is csökkenhet az elődjéhez képest, egy 1,5K, vagyis a Full HD+-nál élesebb, de a QHD+-nál szerényebb képminőséget produkáló panel kerülhet rá.
A jó hír az, hogy ez továbbra is egy jó minőségű, LIPO technológiájú, vékony keretekkel körülvett képernyő lesz. A OnePlus 15-ről még azt tudni, hogy a meghajtásáról Snapdragon 8 Elite 2 lapkakészlet gondoskodhat, a hátlapi főkamera 50 megapixeles lehet, az akkumulátor kapacitásán pedig nem fognak spórolni. A készüléket működtető telep kapacitása 7000 és 7500 mAh közötti lehet, és támogatott lesz a 100 wattos vezetékes gyorstöltés is.
Forrás: GSMArena
