Gyönyörű renderképeken a Galaxy Note 10 5G

0

Több Galaxy Note 10 modellt is bemutathat a Samsung augusztusban, és a normál verziókról már láthattunk is nem hivatalos rendereket, most azonban az 5G-s modellről készült néhány igen látványos kép.

Az alábbi renderképeket a LetsGoDigital készítette, és az eddigi híreket, kiszivárgott informciókat vették alapul. Ezek még nem hivatalos sajtóképek, de nagyon valószínű, hogy valahogy így néz majd ki a Note 10 5G-s kiadása.

A fontosabb infók, amiket eddig tudni/sejteni lehet:

  • A szelfikamera továbbra is a kijelzőben lesz, de középre kerül, és kisebb lesz a lyuk. Minden Note 10 modell egyetlen szelfikamerával jön állítólag, vagyis nem lesz olyan dupla kivágás, mint az S10+-nál és az S10 5G-nél.
  • A hátlapi 3 vagy 4 kamera függőlegesen helyezkedik majd el, és a bal felső sarokba kerül.
  • Szinte biztosra vehető, hogy nem lesz jack csatlakozó egyik Note 10 modellen sem, és akár még a micro SD foglalat is eltűnhet.
  • A kijelző körüli keret még az S10 modelleknél is vékonyabb lehet, főleg fent, ahonnan eltűnik a hagyományos beszédhangszóró, helyette a kijelző szolgáltatja majd a hangot telefonálás közben.

Egyébként az összes Note 10 verzió nagyon hasonlóan nézhet majd ki, nem csak az 5G-s változat lesz ilyen. A bemutatót állítólag augusztus 7-én tartják.

Forrás: LetsGoDigital

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Szakos Péter

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid