Hajlítható gamer mobilon dolgozhat a Samsung

0

Bár a gamer telefonok hajnala valamikor a 2000-es évek elejére datálható a Nokia N-Gage érkezésével, egy hosszú szünet után a tavalyi évben indult meg igazán ennek a termékkategóriának a reneszánsza. A Razer Phone mellé befutott az Asus ROG Phone, majd később jött a Xiaomi Black Shark, de a ZTE sem maradt rest a saját megoldásával. Sajnálatos módon a legnagyobb játékosok az okostelefon piacon egyelőre még nem rukkoltak elő semmilyen hasonló készülékkel, no persze ez nem jelenti azt, hogy nem is dolgoznának ilyesmin. A Samsung például egy valóban nem mindennapi konstrukción munkálkodhat.

A Samsung Display által benyújtott szabadalmi kérelem alapján a koreai tech gigász egy hajlítható kijelzővel rendelkező gamer telefonon dolgozhat, amin ráadásul beépített kontroller is lesz. Amikor a masina szét van hajtva, pontosan úgy fest, mint egy tablet – derül ki a LetsGoDigital által szerzett dokumentumból. A készüléket a rajta található D-pad vezérlő és a mellette lévő gombok teszik még érdekesebbé. Az igazán elhivatott telefonos játékosok használnak valamilyen kontrollert, ami ebben az esetben a készülék részét képezné. A telefonon összehajtott állapotban is lehet játszani, ám ekkor nyilván kisebb képernyő felület áll rendelkezésre.

Első blikkre elég furán néz ki a Samsung ötlete, még csak hasonlót sem láttunk korábban, de ez persze nem feltétlenül jelenti azt, hogy a koreai vállalat rossz úton járna. Ugyanakkor egy ilyen mobil/tablet valószínűleg csillagászati áron kerülne a boltokba, így nem teljesen értjük, miért választaná bárki a Samsung termékét mondjuk egy Nintendo Switch helyett.

Egyébként érkezett pár látványos koncepciókép is, amik a Samsung tervei alapján készültek:

Érdemes megemlíteni – immár sokadjára -, hogy egy szabadalom, illetve fejlesztés nem feltétlenül jelenti, hogy az adott termék eljut a forgalmazásba, vagy hogy pontosan olyan lesz, mint ezeken a sematikus ábrákon. Mindenesetre jó látni, hogy a koreai cég ilyen merész megközelítéseket is fontolóra vesz a saját gamer okostelefonjának készítése közben. A hajlítható és játékra is alkalmas táblagép ötlete nem egyedülálló, korábban a Sony már készített hasonló szerkezetet, igaz a Sony Tablet P végül teljes bukásnak bizonyult.

Forrás: LetsGoDigital, via PhoneArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid