Hajlítható kijelzős Samsung mobilok jönnek!

0

A Samsung kijelentette, hogy a jövőben nagyobb figyelmet fordítanak a hajlított, hajlítható kijelzőkre, és az azokat használó okostelefonokra. A csökkenő nyereség ellen szeretnének hadat üzenni, és tényleg úgy fest, hogy a Samsung Display-nek komoly tervei vannak ezekkel a panelekkel.

Lee Chang-hoon, az üzleti stratégiai csoport alelnöke azt nyilatkozta, hogy egy olyan okostelefon-kijelzőt fognak piacra dobni, amit félbe lehet hajtani.

Havi 30-40 ezer flexibilis kijelzős termelési kapacitást fogunk biztosítani a jövő év végére.

A 2014-es, New Yorkban tartott Samsung Befektetői Fórumon Chang-hoon azzal hencegett, hogy „2016-ban nem lesz a Samsunghoz hasonló, ilyen nagy termelési kapacitással rendelkező vállalat. Terveink szerint már a következő év végére olyan eszközt adnánk a vásárlók kezébe, amelynek hajlítható kijelzője van. Ugyanakkor még semmi sincs véglegesen eldöntve az eszközről.

Samsung prototípusok 2013-ból:

https://www.youtube.com/watch?v=N3E7fUynrZU

A Galany Note Edge tech világban aratott sikere után egyáltalán nem meglepő, hogy a Samsung ebbe az irányba fordul a fejlesztések terén, és igyekszik majd minél elterjedtebbé tenni az ilyen kijelzőket. Lee azt is kijelentette, hogy megpróbálják csökkenteni az AMOLED panelek gyártási költségeit, hogy még több vásárlót csábítsanak a technológia felé.

Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid