Hajlítható telefonnal készül az Oppo

0

A Samsungról tudjuk a legrégebb óta, hogy olyan hajlítható okostelefonon dolgozik, amit szétnyitva tabletként, összecsukva pedig egy jóval kompaktabb mobiltelefonként lehet használni. A ZTE nemrég bemutatta hasonló koncepciójú készülékét, az Axon M-et, és a legújabb hírek alapján az Oppo is valami ilyesmiben mesterkedik. 

A ZTE Axon M egy két kijelzős okostelefon lett, de az Oppo elképzelése leginkább a Samsung Galaxy X-re hajaz, tehát egyetlen kijelzője lesz.

Korábbi prototípus

A kínai vállalat beadott szabadalmai közül napvilágra került az, amelyik a kérdéses szerkezettel foglalkozik, és ezekből kiderült miként is működne az Oppo futurisztikus fejlesztése.

A szabadalmi dokumentumból az is kiderül, hogy a hátlapon lesz egy duál kamerakészlet, amelyet kihajtott állapotban vehetnek igénybe a felhasználók. Összecsukott helyzetben a telefon egyik oldalát hívások lebonyolítására lehet használni, míg a másikat akár szelfik készítésére az előlapi kamerával, ami mellé a látottak alapján még LED villanó is kerülni fog. Az itt látható ábrák csupán tájékoztató jellegűek, ugyanakkor látni lehet milyen vastag alsó, valamint felső káva fogja körül a képernyőt. Az oldalsó keretek viszont szinte alig látszanak, mi több, az egyik kvázi nincs is, ha a mobil alapállapotban össze van hajtva.

Nem minden szabadalmi dokumentum jelenti azt, hogy abból valóban egy piacra kerülő termék lesz, így nem érdemes összeszorított fogakkal várni az Oppo készülékét. Ha lesz is végül valami az elképzelésből, könnyen előfordulhat, hogy nem mostanság fogunk vele találkozni a GSM boltok polcain.

GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid