Hajlítható verzióban is jöhet a Samsung Galaxy Note 20

0

A hajlítható telefonok itt vannak, akár tetszik, akár nem, és a Samsung a kategória egyik úttörőjeként több érdekes megoldással is készül. Az egyik új készülékük érintőtollal érkezhet, és az sem kizárt, hogy a Note 20 széria tagjaként mutatkozik majd be valamikor augusztusban.

Már többször hallhattunk azzal kapcsolatos pletykákat, hogy egy S Pennel felszerelt hajlítható telefonon dolgozik a Samsung, most pedig újabb szabadalmi dokumentumok erősítették ezt meg. A gyártó benyújtott néhány tervet, amelyek arra vonatkoznak, hogy hogyan lehetne megoldani az érintőtoll tárolását egy ilyen készülék esetében.

Az alábbi kép pedig egy korábbi koncepció a LetsGoDigital jóvoltából. Azért egy ekkora kijelző esetében nagy hasznát lehetne venni az S Pennek:

A pontosabb részletek még nem ismertek, de az biztos, hogy a Samsung egy tollal felszerelt hajlítható készüléket fejleszt. Azt sajnos nem tudjuk, hogy mikorra lesz kész, és a végleges neve sem ismert, de jó eséllyel még idén bemutatják. Alapvetően két lehetőség van, az egyik, hogy a Galaxy Note 20 széria részeként lát napvilágot a különleges mobil, de az is lehet, hogy ez lesz a Galaxy Fold 2. Egyébként nem ez lenne az első eset, hogy egy spéci verziót kap a Note sorozat, elég csak a Galaxy Note Edge-re gondolni, ami az első kereskedelmi forgalomban is kapható hajlított kijelzős telefon volt.

Forrás, Via GizChina

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid