Hamarosan indulhat a Harmony OS 3.0 béta tesztelése

0

A Huawei már javában készíti saját rendszerének új, 2022-es kiadását, a Harmony OS 3.0-t, ami jelenleg a fejlesztő előzetes szakaszban jár, de már nem kell sokat várni a bétára, amit később a stabil verzió követ majd.

Eredetileg márciusban jelent volna meg a Harmony OS 3.0 béta, a legutóbbi információk szerint azonban májusra halasztották. Ez sincs már messze, így hamarosan megindulhat a rendszer éles tesztelése a felhasználók egy részének a bevonásával. A kész szoftver pedig valamikor szeptemberben érkezik a hírek szerint.

Korábban arról lehetett olvasni, hogy a Huawei Mate 50 már Harmony OS 3.0-val debütál, mégpedig júliusban, de nagy valószínűséggel így a csúcsmodell megjelenése is szeptemberre csúszik.

Mindez persze egyelőre csak a kínai piacra vonatkozik, ugyanis a Harmony OS egyelőre csak ott érhető el okostelefonokra. Persze akár nálunk is lehet találkozni a rendszerrel, de nem mobilokon, hanem például tableteken vagy okosórákon.

Arról egyelőre nincs infó, hogy a Huawei telefonjai mikor kapják meg Kínán kívül is a Harmony OS-t, addig pedig be kell érnünk az EMUI 12-vel, ami a GMS-es készülékek esetében még Android 10-es alapokon fut, az újabb modelleknél pedig Android 11-en.

Via HuaweCentral

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid