Három olcsóbb Samsung telefon Android 10 frissítése indult meg!

0

A Samsungnak nincs túlzottan jó híre a frissítések terén, de azért látszik az igyekezet, ugyanis az Android 10 kiadásával sokkal jobban haladnak, mint a korábbi verziók esetében. Más számos mobiljuk megkapta a friss rendszert, és most három meglehetősen olcsó készülék csatlakozott a sorhoz.

Az egyik szerencsés modell a 2019 közepén kiadott Galaxy A20e, ami a tavalyi év második felében egész komoly eladási számokat produkált. A mobil Android 10 (One UI 2.0) frissítése elsőként Szlovákiában indult meg a Sammobile beszámolója szerint, ám hamarosan más régiókban is megjelenhet az új rendszer, ami már tartalmazza az áprilisi biztonsági javításokat is.

A Galaxy A10 konkrétan 2019 legtöbbet eladott Android rendszerű okostelefonja volt, és most ő is megkapta az Android 10-et a Samsung friss felületével, valamint a márciusi biztonsági csomaggal. A rendszer első körben Indiában vált elérhetővé szélesebb körben is.

A harmadik készülék a Galaxy J6, ami még 2018-ban debütált Android 8.0-val, vagyis az Android 10 már a második nagyobb verziófrissítése. A biztonsági csomag itt is márciusi, és természetesen megkapják a tulajok a One UI 2.0 felületet is. Az update elsőként Panamában jelent meg, de az elkövetkezendő hetekben más régiókban is felbukkanhat.

További infókat itt találsz a Samsung frissítésekről:

Forrás: Sammobile

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

A Napidroid.hu alapítója.

NapiDroid