Háromszoros lehet a kereslet a Huawei P70 modellekre

0

Elsősorban Apple termékekkel kapcsolatos értesüléseket szokott szállítani Ming-Chi Kuo, a TF International Securities elemző-szakértője, de azért más gyártók ügyes-bajos dolgaival is képben van. A szakember úgy tudja, hogy jövőre érkezik a Huawei P70 széria, mégpedig valamikor 2024 első felében. Állítása szerint olyan nagy lesz a kereslet ezekre a készülékekre, hogy háromszor annyit fognak belőlük eladni, mint a P60 modellekből.

A szakértő úgy véli hogy a Huawei nagyjából 230 százalékos éves növekedésre számíthat, vagyis akár 15 millió darabot is eladhat a P70 sorozat tagjaiból, szemben azzal a 4-5 millió Huawei P60 telefonnal, ami eddig gazdára talált. Azzal pedig nem csak a Huawei fog jól járni, ha kapósak lesznek a zászlóshajók.

A Largan és a Sunny Optical is fel fog lendülni, ezek csúcskategóriás kamera lencséket gyártanak, de más alkatrész beszállítóknak is felpöröghet a biznisz. A szállítások jelentős növekedésére számíthatnak ezek a partnerek a holtszezonban, nem véletlenül, hiszen a Huawei célja az, hogy minden eddiginél jobb kamerákkal vértezze fel készülékeit, amelyekkel visszatérni tervez a globális színtérre.

A hírek szerint a Huawei P70 ötelemes optikával és 1/3,6 hüvelykes telefotó szenzorral lesz felszerelve, míg a P70 Pro és Pro Art készülékek hatelemes zoom objektívet, és mögéjük 1/2,5 hüvelykes szenzort kaphatnak. A Huawei P70 Pro Art lesz az igazi nagyágyú, mert egy üveg, és hat műanyag rétegből álló lencsét, valamint egy 1 colos szenzort kaphat a fő kamerájához. Ennek a modulnak az előállítása rendkívül költséges lesz, mivel a formázó üveget nehezebben készítik el, mint egy hagyományos, hételemes lencse esetében. Ezeken az alkatrészeken a Largan és a Sunny Optical nagyon jó pénzt fog szakítani.

Az elemző szerint, ha a Huawei új kamerát hoz a globális piacra, akkor valószínűleg más gyártók is követni fogják hasonló megoldásokkal, főleg, ha a P70 széria a nemzetközi porondon is jó fogadtatásra talál. Az okostelefonok új, házon belül fejlesztett Kirin lapkakészlettel lesznek felszerelve, amelyek támogatni fogják az 5G kapcsolatokat.

Forrás: GSMArena

Kövesd te is a NapiDroid.hu-t a legfrissebb androidos hírekért!
Megosztás

About Author

Ricsi vagyok, a NapiDroid fordítóbotja. Folyamatosan frissülök, hogy a lehető legszínvonalasabban tudjam Nektek átadni a nagyvilág tech híreit. Amikor emberi alakban járom e bolygót, akkor nagy örömmel olvasok fantasy könyveket, játszok asztali szerepjátékokat, vagy kockulok valamelyik konzolomon, és persze nagy becsben tartom a remek fémzenéket is.

NapiDroid